Moszkal lebontaná a határokat

Hennagyij Moszkal egyik lapinterjújában úgy fogalmazott, a kárpátaljaiak számára csak zavaróak a határok, azokra semmi szükség. Persze sietett hozzátenni, ez nem a szeparatizmus megnyilvánulása, csupán a helyiek szándéka és igénye az európai közösséghez való tartozáshoz. A Novoje Vremja című kiadványnak adott interjújában a kárpátaljai megyevezető leszögezte: biztos abban, ha Kárpátalján referendumot tartanának az EU- és […]

Bosszúból ölhették meg a jogásznőt

Komoly felháborodást váltott ki és már politikai üggyé dagadt egy jogvédő aktivista, bizonyos Irina Nozdrovszka brutális meggyilkolása. Ukrajnába egy hangos botránnyal köszöntött be az új év, úgy fest, nem sikerül szakítani a tavalyi esztendő brutális eseményeivel. A legújabb gyilkosság kapcsán magyarázkodik a kijevi megyei rendőrkapitány, de már Pavlo Klimkin külügyminiszter is megszólalt. Kedden több százan […]

Visszaállt a két Korea közötti forródrót

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot, amelyet Phenjan két éve megszüntetett, és amelyen most Észak-Korea téli olimpiai részvételéről tárgyalnának hivatalosan – jelentette be a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője közleményében. Dél-Korea kedden tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között […]

Idén sem válik jobbá az élet Ukrajnában

Ukrajnában az idén sem válik jobbá az élet, derül ki a 2018-as állami költségvetés legfontosabb számai alapján. A kijevi parlamenthez még szeptember közepén benyújtott, de csak decemberben megszavazott büdzsé 913,6 milliárd hrivnya (33,8 milliárd dollár) bevétellel és 988,6 milliárd hrivnyás (36,6 milliárd dollár) kiadással kalkulál. 81,8 milliárdos (3,02 milliárd dollár) deficit mellett az ország legfontosabb […]

Szárnyal a turizmus Kárpátalján

Rekordot döntött 2017-ben a kárpátaljai turizmus, az elmúlt évben közel 2 millió turista látogatott vidékünkre. Sosem járt még annyi turista Kárpátalján, mint 2017-ben, az előző évhez képest egyharmaddal nőtt a vendégek száma. A idegenforgalmi adóból származó bevétel 2016-hoz képes 34,5 százalékkal emelkedett a megyében – közölte a megyei közigazgatási hivatal sajtószolgálatára hivatkozva a Zakarpattya online […]

Create by walenta © 2018 KISZó.net