Nem egy a sok közül…

Vaskeba Erika alig három év alatt hatalmas ismeretségre tett szert. Több mint tizenkétezer követője van már instagramon, amit többek között annak köszönhet, hogy modern, színvonalas és szórakoztató ceremóniamester.

Tanulmányait jogi és közgazdasági szakon végezte Lembergben. Rendőrnek készült, ám hamar rájött, hogy ez a hivatás nem neki való. Sem a hivatali munka, sem pedig a szociális tanácsadás nem jött be neki, így a szülési szabadsága alatt eldöntötte, belevág abba, amit igazán szeretne csinálni.

– Hogyan kezdődött?

– Az egyetemen a hallgatói önkormányzat vezetője voltam, ott próbáltam ki magam először műsorvezetőként. Az esküvői fellépéseim úgy indultak, hogy 2010-ben az egyik barátom lagziján a vőfély már kora este ittas állapotba került. A helyzetet mentendő, megragadtam a mikrofont, és folytattam a lagzi vezetését. Mindenki elismerte, fekszik nekem ez a dolog, és biztattak, hogy vágjak bele. Ezt a szakmát azonban a férfiak uralták, uralják, ezért elsőre nagyon meredeknek tűnt az ötlet – meséli a beregszászi fiatal nő. – Amikor a gyermekem egyéves lett, szerveztem neki egy babazsúrt, ahol egy kis műsorral is készültem. Elkápráztattam mindenkit. Éreztem, ez a véremben van, ezért elhatároztam, elsajátítom a szakmát. Legelőször esküvői koordinátornak tanultam Ungváron 2015-ben. A következő évben elvégeztem a ceremóniamester képzést Kijevben, majd részt vettem egy nívós szakmai, a „Műsorvezetők gyára” nevű mesterképzésen is, amire tavaly ismét sikerült eljutnom. 2017-ben még egy kurzust jártam végig Lembergben, ami a Didenko Showman iskolája nevet viseli.
Az első esküvőimet ingyen vezettem, hogy megismerjenek. Egy jókora összeget bele kellett fektetni, hogy saját felszerelésem legyen, de megérte, így a profi kategóriába kerültem. Projektorral dolgozom, saját mikrofonom, illetve hangfelszerelésem van, és külön hangmérnököm. Ezt a pozíciót a férjem tölti be. Dj-szolgáltatást kínálunk, már nehézfüstgépet is beszereztünk, valamint színes teremvilágítást is tudunk biztosítani.

– Kialakítottad a saját stílusod. Az overáll a védjegyed.

– Eleve kevés női műsorvezető van, olyan meg pláne nincs, aki ilyen öltözékben vezetné az esküvőt. A stílustanácsadómmal és ruhatervezőmmel szem előtt tartottuk a kényelmet és az ízléses megjelenést. Eleinte minden esküvőre újat varrattam, de tavaly például 53 esküvőm volt, annyit pedig képtelenség kreálni. Idén azért csináltatok pár újat, felfrissítem a ruhatáramat.
A szakember gyerekzsúrokat nem vállal, kizárólag felnőtteknek tart műsorokat. Idén már 40 esküvői megrendelése van, ezenkívül pedig 5 jubileumi rendezvény és három ballagás levezetését vállalta el. Járt már Lembergben, Csernovicban, Ternopilban, Hmelnickijben, viszont ezek költséges utazások, így a közelebbi felkéréseket helyezi előtérbe.

– Mire van igény manapság?

– Én mindig egyeztetek a klienssel. Időrendet készítünk, ami fontos. A program egyedi, vendégfüggő. Azokat, akik bulizósak, hagyom pörögni. Ha az emberek esznek, én nem beszélek. A vőfélyek gyakran beiktatnak felesleges szakállas vicceket, versikéket, amivel megzavarják a hangulatot. Érezni kell, hogy mire vágyik a közönség, meg kell teremteni az ideális légkört.

– Mitől vagy egyedi?

– Kétnyelvű lagzikat is vezetek, ha van rá igény. De legfőképp abban vagyok más, hogy modern programmal készülök: interaktívokkal, „Battle” vetélkedőkkel, villámcsődülettel (flashmobbal) és videóversenyekkel. A kivetítő, a párral készített kis interjúk, az általam levezetett „összeiratkozás” újszerű, ez még nincs elterjedve. A kinti ceremóniák nagyon meghittek szoktak lenni, sokkal szívhezszólóbbak, mint a hivatalosak. A köszöntőim meghatóak, mégis vidámak.

– Mitől laposodik el a buli?

– Nem szoktam olyan játékot csinálni, ami lealacsonyítja vagy kellemetlen helyzetbe hozza az embereket. A tojásokkal való „gurigázás”, a pénzgyűjtős, lufis játékok vagy épp a vetkőzés/átöltözés nálam nem menő. Aki profinak tartja magát, más, sokkal színvonalasabb játékokkal képes elszórakoztatni az embereket. A lagzi kiégését eredményezi az is, amikor a ceremóniamester végeláthatatlanul dumál, szinte bármiről. A másik zavaró dolog, amikor a vőfélyek kikapcsoltatják a zenét és megálljt parancsolnak a táncoló tömegnek azért, hogy le tudjanak vezetni egy játékot. A tapasztalat az, hogy ilyenkor a vendégsereg egy része úgyis csak leül, a másik fele pedig kimegy cigizni. Hangsúlyozom, én senki orra alá sem nyomom csak úgy oda a mikrofont, hogy köszöntőt mondjon. Megkérdezem a párt és az illetőt is, mivel sokan szégyenlősek vagy csak egyszerűen nem szeretnek beszélni. Az is bevett szokás nálam, hogy közzéteszem a telefonszámomat, amire írhatnak üzenetet, majd pedig felolvasom azt helyettük. Vicces szelfit is lehet küldeni az üzenet mellé, amit kivetítünk. Pár kattintás az egész, ez már manapság nem kerül semmibe, sok ceremóniamesternél mégsem igen láttam ilyet. Tilos az olyan játék, amiben leitatjuk a vendéget. Ez rontja a hangulatot. Ha valaki szeretne inni, nyugodtan, de ne a műsorvezető áztassa el.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó