Etnopolitikai koncepció – harmadrendű állampolgárok leszünk?

Az Európai Uniónak fel kell lépnie az ukrajnai nemzeti kisebbségeket érő jogszűkítő folyamatok megfékezése érdekében – hívta fel a figyelmet Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke Strasbourgban, Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével folytatott megbeszélésüket követően.

Brenzovics László az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a találkozón kiemelte, a kijevi kormány figyelmen kívül hagyta a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvény 7. cikkéhez készített ajánlását, amely a törvénycikk kiegyensúlyozottabb átfogalmazását javasolta. Emellett a kisebbségek képviselőivel sem kezdték meg a konzultációkat.

Mint elmondta, 2017 decemberében újabb törvénytervezetet mutattak be, amely nemzetiségi alapon kategorizálja Ukrajna lakosait. Az etnopolitikai koncepció szövege az ukrán többségi nemzetet privilegizált csoportba sorolja, őshonos kisebbségnek csak a krími tatárokat tekinti, míg Ukrajna többi nemzetiségei harmadrendű állampolgári besorolásba kerültek. Kivételt ez alól csak az oroszok képeznek, akik a negyedik kategóriába tartoznak.

Bocskor Andrea kárpátaljai EP-képviselő rámutatott, fontos, hogy az EP elnöke és képviselői tisztán lássák az Ukrajnában zajló negatív folyamatokat, és kiálljanak a kisebbségek szerzett jogainak megtartása mellett. Gál Kinga fideszes EP-képviselő az ülést követően kiemelte: fontos, hogy az Ukrajnában zajló kisebbségi jogokat szűkítő intézkedésekről és a kárpátaljai magyarok elleni atrocitásokról valós információk jussanak el az Európai Unió döntéshozóihoz.

Forrás:

MTI/KISZó

Post Author: KISZó