Szaakasvilit erővel toloncolták ki

Ismeretlen álarcosok elfogták és meghatározatlan helyre vitték hétfőn kora délután Miheil Szaakasvilit, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzót, egykori grúz elnököt. Később aztán sietve kitoloncolták Lengyelországba, ahonnan tavaly szeptemberben törvénytelen módon tört be Ukrajna területére.

A hír a politikus Facebook-oldalán jelent meg, de ukrán hírügynökségek is azonnal beszámoltak róla, videofelvételt is közzétettek a történtekről. Szaakasvilit az általa alapított, Új Erők Mozgalma nevű párt irodája melletti étteremben fogták el. Az álarcosok három fehér, Volkswagen típusú busszal érkeztek a helyszínre. Később tisztázódott, a határőrség kommandósai csaptak le rá.

A tsn.ua ukrán hírportál aztán azt is megírta, hétfő délután egy charterjárattal Kijevből Lengyelországba vitték. “Nem kitoloncolás, hanem visszafogadás történt, a törvénysértő személy visszaszállítása abba az országba, ahonnan illegálisan érkezett Ukrajnába” – idézett a hírportál egy meg nem nevezett illetékest.

Jurij Birjukov, az ukrán elnök tanácsadója, a védelmi miniszter munkatársa Facebook-oldalán megerősítette, hogy Szaakasvili már “elrepült” az országból. A befogadás tényét a lengyel hatóságok is megerősítették.

Forrás:

MTI/KISZó

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPrint this page

Post Author: KISZó