Érmek és sportmesteri címek tatamin

Az év eleje a visszatekintés és a számvetés ideje a sportban. A Kárpátaljai Kyokushin-karate Szövetség eredményekben gazdag évet tudhat maga mögött. Ugyanis a vidékünkön működő egyesületek sportolói kiválóan szerepeltek számos hazai és rangos nemzetközi versenyen, többen is megszerezték a szovjet élsportból örökölt, ám változatlanul magas elismerésnek számító sportmester-jelölti és a sportmesteri címet. Egy új szakágban is kimagasló sikerek születtek.

– Tavaly versenyzőink több mint egy tucat az Ukrán Kyokushin-karate Szövetség és a sportminisztérium versenynaptárában szereplő megmérettetésen vettek részt – kezdte a visszatekintést Igor Kapura, a megyei szakág elnöke, a munkácsi Triumph kyokushin-karate klub vezetője. – Az országos bajnokságról és a nemzetközi megmérettetésekről dobogós helyezésekkel tértek haza sportolóink. Ezen túlmenően közel fél tucat kevésbé jegyzett osztályozó versenyen is elindultunk, amelyeken a fiataljaink bemutatkozási lehetőséget kaptak. Utóbbiak közé tartozik a lembergi és a kijevi városi és járási bajnokság.

A 3 danos feketeöves mester elmondta, hogy az elmúlt évben három fiatal szakemberrel gyarapodott az utánpótlásban dolgozó edzők száma. Jurij Kotubej 1. danos feketeöves mester Ungváron, Sütő András és Krisztina Babilja 2. danos feketeöves mester Munkácson indított saját csoportokat. Így már több mint 800-an űzik eszt a sportot a megyében a 4 évestől 35 éves korig.

Az elmúlt évben négyen is megszerezték a sportmester-jelölti címet: a szernyei Szabó Dominika, a barkaszói Ivan Dido, valamint a munkácsi Vladiszlav Misanics és Maxim Dzjamka.

Ezt az elismerést a sportminisztérium ítélte oda számukra, az igazolványok és a kitűző átadása Munkácson volt, az elismeréseket Andrij Baloga Munkács polgármestere adta át.

– Sajnálatos módon a múlt év szeptembere óta a munkácsi klub szernyei kirendeltségén befagyasztottuk az edzéseket, ugyanis drasztikusan lecsökkent a létszám – tért ki a negatívumokra a szövetség elnöke. – Sokan befejezték az iskolát és máshol folytatták a tanulmányaikat, a mostani fiatalok pedig nemigen tolonganak. Így a szernyeiek kénytelenek Munkácsra bejárni az edzésekre, igaz, nem tettünk le arról, hogy ismét megnyitjuk az ottani edzőtermünket.

A sportág hagyományosnak számító évzáró kárpátaljai eseményét november közepén rendezték a Munkácsi 13. Számú Középiskola tornatermében. A kyokushin-karate nyílt megyei gyermek- és ifjúsági kumite-bajnokságon rekordszámú, 200 induló volt. Nagyon magas színvonalon folyt a verseny.

De nemcsak kyokushin-karatéban értek el kimagasló eredményeket, hanem hortingban is, ugyanis Igor Kapura kurírozza a Kárpátaljai Megyei Horting Szövetséget is, amit 2016-ban hozott létre vidékünkön a sportág alapítójának megkeresésére. Az első év a szervezési munkálatokról és a hivatalos bejegyzésről szólt, a kimagasló eredmények tavaly kezdtek el jönni.

– A versenyzők többsége kyokushin-karatéből jöttek át, nagyjából 15 sportolóval kezdtünk – fogalmazott a mester. – Tavaly év végén sikerült aranyérmeket szereznünk az országos bajnokságon, nyolc versenyzővel indultunk az Európa-bajnokságon, amit Ukrajnában rendeztek, ahol hét arany- és egy ezüstérmet nyertünk. Hortingklub Munkács mellett Ungváron és Técsőn működik, most már közel 200-an foglalkoznak ezzel a sportággal.

A beregdédai Simon Ádám, aki korában kyokushin-karatéban ért el kimagasló eredményeket sportmesteri címet ért el hortingból. Több mint 15 sportoló szerzett sportmester-jelölti címet.

A szövetség elnöke tájékoztatásul elmondta, hogy a horting egy full contact harcművészeti ág, amit 2009-ben alapítottak Ukrajnában. Nemcsak harcművészet, hanem egy komplex fizikai erőnléti felkészülés, önfejlesztés, erkölcsi, szellemi és kulturális nevelés, ami az ukrán hagyományokat közelíti meg. A sportág megalapítói azt mondják, hogy a horting szó a Hortica sziget nevéből származik, ami a Zaporizzsjai Szics hazája volt. 2009. augusztus 21-én Ukrajna Család-, Ifjúságügyi és Sportminisztériuma hivatalos sportként ismerte el a hortingot. A technika kicsit eltér a karatétól, sok a közelharc, így át kellett képezniük magunkat.

Igor Kapura bízik abban, hogy a kárpátaljai kyokushin-karate és a horting számára a 2018-as év is legalább annyira sikeres és érmekben gazdag lesz, mint a 2017-es esztendő volt.

 

Szabó Sándor

Forrás:

KISZó

Sport Közzétette:

Post Author: KISZó