Tojásfák kavalkádja magyarok nélkül

Kárpátalján hivatalosan munkaszüneti nappá nyilvánították a Megváltó feltámadásának „magyar” hagyomány szerinti ünnepét. Az idén a katolikus és az ortodox húsvét között egy hét a különbség. Ennek köszönhetően a megyei állami közigazgatás a közös ünneplés apropóján színes hímes-kiállítással méltatja az ünnepet.

Hanna Szopkova, a megyei oktatási és tudományos főosztály vezetője négy évvel ezelőtti javaslatára immár rendszeressé vált a megyeháza előtti térre szervezett húsvéti tojásfesztivál. A pazar és fantáziadús rendezvény a közigazgatás átriumában rendezett népi motívumok tárlatával vette kezdetét. A Népek terén ezúttal is félszáznál több szakiskola, járási közigazgatási intézmény mutatta be a régióra jellemző húsvéti kellékek pazar tárházát.
A valóban színpompás látványosságon azonban az idén hiába kerestünk magyar motívomukat. Korábban nemzetünk hagyományőrzői, kultúrosai is képviseltették magukat ezen az eseményen. Most viszont, amikor a megnyitás a Gergely naptár szerinti húsvétra lett időzítve, a kiállítók között magyaroknak nyomát sem leltük…

Balogh Csaba

Forrás:

KISZó/Zunko Barnabás fotója

Post Author: KISZó