Tragédiák sora az utakon

A békésnek indult elmúlt heti húsvétolás sajnos több kárpátaljai családba bánatot, gyászt hozott. A munkácsi járási Kockaszálláson (Koszino) élő 42 éves asszony késsel támadt a locsolkodni érkezett szomszédjára. Az 58 éves férfi összeveszett a nővel, aki mérgében felkapta a konyhakést és hasba szúrta vendégét. A sértettet megműtötték, élete már nem forog veszélyben. A harcias amazon ellen súlyos testi sértés okozása miatt eljárást indítottak. Tettéért öttől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Békétlenség uralkodott vidékünk útjain. A közúti járőrszolgálat fokozott készültségben dolgozott, szigorúbban ellenőrizték a közlekedőket, mégis sok volt a baleset és az ittas járművezető. „Legbátrabbak” az Ilosvai és az Ungvári járásban voltak a sofőrök. Előbbiben 34, az Ung-vidéken 28 esetben színeződött el az alkoholszonda.
Súlyos tragédiához vezetett az emberi felelőtlenség az Ungvár és Csap közötti főúton. Szürte közelében szabálytalan előzésbe kezdett VW Golf gépkocsijával egy 24 éves ungvári lakos. A művelet közben nekicsapódott az épp balra kanyarodó Toyotába, majd a nagy sebesség és az ütközés erejétől az autó kidöntött egy útszéli fát. A sofőr szörnyethalt, utasa a mentőautóban vesztette életét.

Hasonló körülmények között történt karambol a Técsői járásban Bedőháza térségében. Itt egy BMW és egy Honda Accord rohant egymásba. A balesetet az utóbbi sofőrje idézte elő szabálytalan előzésével. A szerencsétlenségben életét vesztette a vétlen jármű 51 éves utasa. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a két sofőrt és három kiskorút.

Halálos kimenetelű közlekedési balesethez riasztották a mentőket és a rendőrséget a Nagyszőlősi járásban. Szőlősvégardó és Fancsika között egy 17 éves fiú járt szerencsétlenül, amikor elvesztette uralmát motorkerékpárja felett és az árokba hajtott. A fancsikai lakost kórházba szállították, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A hosszú hétvégén az Ung-vidéken kívül sok bajt okoztak az ittas járművezetők a Beregszászi, a Munkácsi és a Nagyszőlősi járásban is. Mezőváriban villanyoszloppal ütközött az autóját részegen vezető férfi. Neki nem esett baja, ám a vele utazó fiatal nőt kórházba kellett szállítani. A sofőrről kiderült, hogy nemcsak ittas volt, de jogosítványa sincs, és a Lada sem az ő tulajdona.

Szernye és Barkaszó között azért intettek le a rendőrök egy autóst, mert a rárakódott sártól nem lehetett elolvasni a Lada rendszámát. Ám miközben felhívták a figyelmét a dologra, kiderült, hogy alig áll a lábán. Ittas sofőrt fékeztek meg a rendőrök Munkács és Nagydobrony között is. A szernyei lakosnak bevonták a jogosítványát.

Huszt közelében egy ötfős baráti társaság járt szerencsétlenül. Külföldi rendszámú VW-jükkel az útszéli árokba hajtottak. Nekik nem esett bajuk, viszont megpróbáltak cselhez folyamodni. Kihívták a tűzoltókat azt állítva, hogy kigyulladt a járművük. Tűz persze nem volt, csupán abban bíztak, hogy a lánglovagok kivontatják a Passatot a sáncból. Pechükre a rendőrségen kötöttek ki.

 

Balogh Csaba

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó