Versünnep a Vérke partján

Beregszászban a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet most negyedik alkalommal szervezte meg a Vers a téren című rendezvényét. A magyar költészet napján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola előtti térre várták a diákokat, szülőket, nagyszülőket, minden kedves érdeklődőt, hogy közösen olvassák fel Tompa Mihály A madár, fiaihoz című versét.

A meghívásnak több mint ezren tettek eleget, többnyire diákok Kárpátalja minden szegletéből.
Szilágyi Mátyás, a beregszászi külképviselet főkonzulja kiemelte, a költészet napján a magyar irodalom nagy klasszikusait és kortárs művelőit is ünnepeljük.

– A költészet összetartó ereje hozott ide bennünket. A magyar költészet a magyar nyelv ékköve – fogalmazott Király Katalin, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségi tagja, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképzési Intézetének tanára. Hozzátette, mindannyiunk felelőssége, hogy megmarad-e a magyar szó itt, Kárpátalján. József Attila, akinek a születésnapját méltatjuk, azt üzeni nekünk: álljunk helyünkön emberül. Ki küzd, megél, más elmerül.

A rendezvény bizonyította, hogy a felnövekvő nemzedék számára is fontosak e szavak, hiszen ezt követően ezernyien szavalták együtt Tompa Mihály versét. A közös versmondás után az érdeklődők megzenésített verseket hallgathattak, kárpátaljai előadók tolmácsolásában, kötetekkel teli könyvespolc és szabad mikrofon várta azokat, akik meg szerették volna osztani kedvenc versüket másokkal is.

 

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó