Vandálok garázdálkodtak az emlékparkban

A héten ismeretlen vandálok garázdálkodtak a Szolyvai Emlékparkban.

Mint arról Dupka György, az emlékpark bizottság titkára tájékoztatta a KISZó-t, megrongálták a négyméteres fémoszlopokra felszerelt térfigyelő rendszert, a nyolcból négy kamerát leszereltek és elvittek. Vandál cselekedetnek minősíthető az emlékparkba való betörés, amely mögött szerinte nem áll magyarellenes motiváció. Azonban az elhunytak emléke minden nép kultúrájában szent és sérthetetlen. Az első és második világháború, a malenykij robot áldozatai nyugalmának bármilyen módon való megbolygatása a legaljasabb cselekmények közé tartozik.

– Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a kamera-tolvajok megrendelésre dolgoztak – mondta Dupka György. – A gyorsfelmérés szerint mintegy tízezer hrivnya kár keletkezet. Az ügyben ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettünk a szolyvai rendőrségen. Állítólag kiemelten foglalkoznak az üggyel.

– Az esetet testületünk nevében elítéljük. Megítélésünk szerint már térfigyelőkkel sem lehet gondoskodni a Szolyvai Emlékpark biztonságáról. Számunkra is érthetetlen, ami történt, hiszen Szolyva lakossága mindig is befogadó volt. Hasonló súlyos esetre még nem volt példa a létesítmény történetében. Köszönettel vettük tudomásul, hogy a rendszert üzemeltető nagydobronyi Sting igazgatója máris felajánlotta a cég segítségét a helyreállításhoz, illetve rejtett kamerák elhelyezéséhez – tájékoztatott az ismert Gulag-kutató.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó