Folytatódik a Kárpát Ház fesztiválsorozata

Péter Csaba megyei képviselő, a Kárpát Ház Jótékonysági Alapítvány kuratóriumi elnöke és csapata fontosnak tartja hagyományaink ápolását és megőrzését, és persze azt, hogy az emberek is kizökkenhessenek egy-egy napra a hétköznapok szürkeségéből, ezért a múlt évben a Bereg-vidék több településén fesztiválokat szervezett, támogatott. Ez az idén is folytatódik, az előzetes tervekről az érintett települések képviselői, […]

A hét arca: Vaski Vivien

Vaski Vivien kozmetikusként dolgozik, és hobbiszinten tortákat süt. A gyümölcstorta a kedvence. A tizennyolc éves lány Kisgejőcön lakik. Tavaly érettségizett a helyi iskolában. Elmondása szerint mindenkivel szót ért, barátságos jellem. A kétszínű embereket viszont nem szereti, azok feldühítik. Szabadidejét a párjával tölti. S. R. Facebook21Google+0TwitterLinkedinPrint

Hova forduljunk jogi segítségért?

Az állampolgárnak gyakran akadnak ügyes-bajos problémái az élet különféle területein, amelyek intézéséhez szüksége van némi jogi ismeretekre, de legalább arra, hogy tudja, kihez, milyen hivatalhoz, közülethez forduljon. Honnan remélhet segítséget a kárpátaljai? – tettük fel a kérdést Szempont-rovatunkban Vaszil Popadinecnek, a megyei ingyenes jogsegélyszolgálat vezetőjének. – Mennyire ismerik az emberek az önök hivatalát? – A […]

Szijjártó Péter kikérte magának a hazug ukrán állításokat

Hazugság, hogy Magyarország orosz megrendelésre folytatná az Ukrajna-politikáját, a kormány lépései mögött egyedül az a szándék húzódik meg, hogy Kijev mielőbb visszavonja a Kárpátalján élő 150 ezres magyar kisebbség megszerzett jogait sértő törvényeket – jelentette ki Szijjártó Péter a NATO külügyminiszteri találkozójának szünetében. “A lehető leghatározottabban visszautasítjuk és kikérjük magunknak azt a hazugsághadjáratot, melyet ukrán […]

Megint több a kanyarós

Az elmúlt héten ismét emelkedett a kanyarósok száma, 25 százalékkal többen fertőződtek meg. A 111 páciens 86 százaléka tizenhét éven aluli gyerek. A vírus az 1-9 évesek körében fertőz a legintenzívebben. Mint azt Viktorija Timcsik, az egészségügyi minisztérium kárpátaljai laboratóriuma fertőző osztályának vezetője a KISZó-nak elmondta, a betegek 83 százaléka nem rendelkezett védőoltással. Idén eddig […]

Ungváron járt az USA nagykövete

Kétnapos munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára Marie Yovanovitch, az USA rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövete, akit elkísért Anton Cooper, a nagykövetség politikai részlegének munkatársa. A vendégeket hivatalában fogadta Hennagyij Moszkal. A megyei állami közigazgatás elnöke tájékoztatta a nagykövetet régiónk sajátosságairól, a migrációs folyamatról, geopolitikai fontosságáról, valamint bemutatta a múlt század harmincas éveiben épült megyeházát. Marie Yovanovitch a […]

Készítette walenta © 2018 KISZó.net