Idei újítás: magiszteri ZNO

Színvonalbeli emelkedést és a korrupció visszaszorítását várják attól az új, idén már életbe lépett tervezettől, mely szerint a felsőoktatási intézmények magiszteri képzésére jelentkezők ZNO formájában írják a felvételi vizsgát.

Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma meghatározta a magiszteri ZNO-nak a feltételeit, amelyeket közzé is tette a hivatalos oldalán. A jelentkezés és a vizsgázás rendjéről innen tájékozódhatunk.

Az új formátumú felvételi vizsga a humán tantárgyakra (kivétel a filológia), a szociális tantárgyakra, az újságírásra, a nemzetközi kapcsolatokra, a vendéglátóiparra és a jogra specializálódó hallgatókra érvényes.

A joghallgatóknak két ZNO vizsgán kell átesniük ahhoz, hogy felvételt nyerhessenek a magisztratúrára. Az egyik az egységes szakmai, a másik pedig az idegen nyelvi vizsga. A többi szakra jelentkezőnek csupán ez utóbbiból, választás szerint angolból, németből, franciából vagy spanyolból kell tesztet írniuk.

A tesztvizsgákra való regisztráció május 14-én kezdődik és június 5-ig tart. Az idegen nyelv ZNO-t július 11-én, míg a jogi kompetenciákat felmérőt az erre a szakra felvételizők július 13-án bonyolítják le.

Mint ismeretes, a minisztérium 2016-ban, már hozzálátott a próbaterv bevezetéséhez, egy évre rá pedig minden ukrajnai felsőoktatási intézményben átálltak erre a módszerre azok, akik a jog szakra felvételiztek. Idén ezt a többi szakirányra is kiterjesztik, amellyel azt szeretnék elérni, hogy javuljon a felsőoktatási intézmények magiszteri képzésének a színvonala.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felvételi bizottságának titkára elmondta, az intézményben öt szakirányra hirdetnek magiszteri képzést.

– A változás kizárólag a történelem és régészet szakot érinti a központi felvételi szabályzat értelmében – szögezte le Bárány Béla. – Jó hír azonban, hogy az egységes idegen nyelvi vizsga követelményrendszere a 2016-os ZNO program alapján van összeállítva, amit ismerünk. A szakembereink ennek fényében tudják felkészíteni a végzősöket. Akiknek eltér az alapképzése (bachelor szint) attól a szakiránytól, amely magiszteri képzésére szeretnének jelentkezni – például földrajzot tanult és történelmet akar –, akkor nekik az egységes idegen nyelvi teszten kívül a szaktárgyi felvételi vizsga mellett egy különbözeti vizsgát is kell tenniük. Ez utóbbiak viszont nem ZNO formájában íródnak.
A vizsgát előreláthatólag egy egységesen kijelölt független vizsgaközpontban bonyolítják le. A helyszínt még nem határozták meg hivatalosan, de valószínűleg a megyeszékhelyen lesz. Azoknak is szükséges az új, ZNO-formátumú idegen nyelv vizsga, akik már rendelkeznek magiszter szintű diplomával és másoddiplomát szeretnének. De ez esetben is csak a történelem és régészet szakra jelentkezők érintettek.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó