Újabb magyar óvodákat adtak át Kárpátalján

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított négy magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István kormánybiztos csütörtökön a Beregszászi járás négy településén: Bótrágyon, Beregsomban, Csonkapapiban és Haranglábon. A gyermekintézmények átadása alkalmából Bótrágy község óvodájában tartott sajtótájékoztatón Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta: az óvodafejlesztési programnak máris mérhető eredményei vannak […]

Tilos tüzet rakni

Fokozott a tűzveszély Kárpátalján. A szárazság miatt régiónk több részében a legmagasabb, ötödik tűzvédelmi riasztási fokozatot léptették érvénybe. A megyei katasztrófa-elhárítási szolgálat tájékoztatója szerint az intézkedés miatt tűzgyújtási tilalom van, amelynek megsértői jelentős pénzbírságra számíthatnak. FacebookGoogle+TwitterLinkedinPrint

Szellemi és lelki megerősítés

Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) civil szervezet, amelyet Nyugat-Európában élő protestáns, egyben ökumenikus gondolkodású magyar értelmiségiek 1969-ben vallásos, tudományos és kulturális célok megvalósítására alapítottak. A Szabadegyetem fontos feladatának tekinti a Kárpát-medencében a párbeszéd és kölcsönös megértés erősítését, és a szabad, független fórum fenntartását. Az EPMSZ évente egyszer, tavasszal különböző helyszíneken Akadémiai Napokat rendez. E […]

Isznak és … vezetnek

Kárpátalja közútjain nemcsak a méretes kátyúk jelentenek veszélyt a szabályosan közlekedőkre, hanem az ittasan volánhoz, ülő felelőtlen embertársaink is. Nem múlik el nap, hogy a járőrök ne állítanának meg alkoholmámorban leledző sofőröket, akik sokszor okoznak balesetet, veszélybe sodorva a saját és mások életét is. A legutóbbi hétvégi napokon különösen sokan vezettek ittasállapotban. A rendőrök a […]

Laudon-kert újratöltve

Dr. Grezsa István kormánybiztos május 4-én, pénteken 12.00 órai kezdettel (közép-európai idő) nyitja meg a felújított Laudon-parkot illetve avatja fel Laudon István miniszobrát Ungváron. A forgalmas Posta tértől pár méternyire, a Rákóczi u. 5. szám alatt található zöldövezet helyreállításában Igor Roskó, a gyermekkórház igazgatójának kérésére az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, illetve dr. Spenik Sándor, az […]

Megyei bajnokság: gólgazdag meccsek fordulója

Potyogtak a gólok a megyei labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában. Az élvonalban átlagosan 4,2 gól esett mérkőzésenként, a legtöbb találat számszerűen hat, a Técsői Sportiskola–Ilosvai Buzsora találkozón született, amely vendéggyőzelemmel ért véget. A másodosztály Nyugati csoportjában hazai pályán rendezett gólparádét a Derceni FC, Nevicke nyolcat vágott Sislócnak. A keleti régióban Visk parádézott, a Tisza-partiak öt góllal küldték […]

Create by walenta © 2018 KISZó.net