„…meg kell találnom az egyensúlyt a család és a munka között”

Törékeny, mégis kitartó, lelkes. Munkáját maximálisan igyekszik elvégzi, ám soha nem teszi ezt a család rovására. A gyermekei a legfontosabbak számára. Szabad idejét is a szeretteivel tölti: vagy a lányokat viszi koktélozni, fagyizni, vagy a szépséges Kárpátokba kirándulnak. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Mondics-Kurmay Lívia, a beregszászi Start Nyelvközpont vezetője.

– A foglalkozásából kiindulva úgy gondolom, már gyermekkorában is szerette az idegen nyelveket.

– Munkácsi születésű vagyok, ott nőttem fel, ott jártam iskolába. És valóban, már gyermekkoromban érdekeltek az idegen nyelvek. Igen lelkes voltam, amikor megtudtam, hogy ötödiktől tanulni fogjuk az angolt. Ám a lelkesedés hamar lelohadt, amikor észrevettem, azt milyen unalmas könyvekből oktatják. Nem éreztem bíztatást a tanár részéről sem. Mivel nagyon jó nyelvérzékem volt – annak is köszönhetően, hogy kétnyelvű családban nevelkedtem – felsős koromban eldöntöttem, azért is „rágyúrok” az idegen nyelvekre. Nem volt ez egyszerű abban az időben, mert mindenképpen Magyarországon szerettem volna tovább tanulni. A jó Istennek hála, elértem a célomat. Jó eredményekkel vittem végig felsőfokú tanulmányaimat.

– Most pedig átadja a tudást a felnövekvő nemzedéknek…

– Az a célom, hogy erősítsem a gyerekekben a lelkesedést, úgy érzem, tudom bennük tartani a lángot, izmosítani az akaratukat, hogy a lehető legjobban elsajátítsák az idegen nyelveket.

– Mindehhez kitartásra, akaraterőre volt, van szükség. Ön ezek szerint határozott egyéniség.

– Igen, valóban határozott vagyok. Persze mint minden nő, sokszor úgy érzem, meg kell találnom az egyensúlyt a család és a munka között. Nem szeretném feláldozni a gyermekeimet a munkám miatt. Ám az, amit teszek, nekik is jó, hiszen mindhárman járnak a tanfolyamokra, és jó eredményeket érnek el.

– Mikor alapított családot, hogyan ismerkedett meg a férjével és hogy került Beregszászba?

– Mint már említettem, érettségi után Magyarországon tanultam, aztán két évet Németországban töltöttem. Őszintén bevallom, egyáltalán nem terveztem hazajönni. Amikor Németországból visszatértem Magyarországra, a legjobb barátnőm meghívott az esküvőjére Kárpátaljára, és ott ismerkedtem meg a férjemmel. Egy éven belül mi is összeházasodtunk. Nos, így kerültem Beregszászba. Eleinte nem volt egyszerű, hiszen egy teljesen más környezetbe csöppentem. Ilyenkor nagyon meggyőző érveket kell találni, hogy az ember felhagyjon az addigi életével. Az én meggyőző érvem a férjem lett. A beilleszkedésben a barátok is sokat segítettek.

– Azóta jó néhány év eltelt, három gyermekük született.

– Anna tizenegy éves lesz nemsokára, Márton nyolc, Luca pedig ötéves. Mindhárman egymásra vannak hangolva, mivel nincs közöttük nagy korkülönbség, tulajdonképpen egymást szórakoztatják. Így nekünk, szülőknek is egyszerűbb az életünk.

– A szülő, főként az anyuka mindig aggódik a gyermekeiért. Ön mikor volt aggódóbb, az első vagy a legkisebb gyerek születésekor?

– Lucánál már sokkal egyszerűbb volt, rutinosabb anyuka voltam, tudtam, ha lázas, három nap múlva már nem lesz az. Egyébként inkább pesszimista szülő vagyok, a rosszra mindig hamarabb gondolok, mint a jóra, ezért mindentől óvom őket, mindeközben önállóságra is tanítjuk őket. Bár az „elengedéstől” már most félek, pedig Anna is kicsi még, de tudom, egyszer el kell engedni, és már a gondolattól is elszorul a szívem.

Sok a teendője, sok a munka, ebből kifolyólag szokott halogatni?

– Szoktam szenvedni emiatt, mert a család érdekében néha halogatnom kell dolgokat, de egyébként szeretem a pontosan elvégzett munkát, a rendet, a szervezettséget. És ha valamilyen területen ez csorbul, akkor az nekem komoly lelki gondot okoz. Ezért igyekszem úgy beosztani az időmet, hogy mindenre jusson belőle.

– Hosszú évek óta gyerekekkel foglalkozik, akikhez tudjuk, kötélidegekre van szükség. Ön türelmes?

– Fiatal lány koromban nagyon türelmetlen voltam, ezért azt kértem a jó Istentől, hogy adjon nekem ajándékba türelmet. Nos a gyerekeim mellett sikerült türelmessé válnom. Úgy érzem, az ajándékot, mint gyümölcsöt, megkaptam.

– Nincs is olyan dolog, ami kihozza a sodrából?

– De, ám nem a gyerekek, inkább a felnőttek borítanak ki. Korábban mindenkiben bíztam, ám miután kaptam néhány pofont az élettől, azóta sokkal óvatosabb vagyok. Inkább a szeretteimre támaszkodom.

– Ha kirándulást szerveznek, barátokkal mennek, vagy a családdal?

– Nagyon sok barátunk van, régebben sokat „bandáztunk” is. De ahogy nőnek a gyerekek, egyre több a feladatunk is, ezért inkább csak a családdal kirándulunk. Nagyon szeretjük a természetet, ha módunk van rá, a zöldben pihenünk. A gyerekek kedvéért azonban vízpartra is el szoktunk menni, hiszen ők azt élvezik nagyon.

– Ám ahhoz, hogy kirándulhassanak, otthon is rendnek kell lennie. A nagylány besegít a házi munkába?

– Nemcsak ő, a kisebbek is. Mindhármuknak napi két feladatot kell elvégezniük, porszívózás, söprögetés, fürdőszoba-takarítás stb. Természetesen ellenőrzöm az elvégzett munkát.

– A családban a nők vannak többségben. Szoktak csak csajos napokat szervezni?

– Persze, és ez nagyon fontos. A lányokat külön-külön szoktam elvinni valahová, hogy mindegyikük érezze a törődést. Nagycsaládnál erre nagyon oda kell figyelni. Ugyanez működik a fiúknál is: Sándor együtt jár konditerembe Mártonnal. Nálunk, nőknél a sportolás sajnos csak álom. Ugyan már beszereztem a szobabiciklit, de nem igazán van időm kerekezni rajta.

– Van olyan dolog, amitől fél?

– A gyerekeink a legféltettebb kincsünk és a szeretteink. Én nagyon ragaszkodó típus vagyok, mindig azon agyalok, nehogy összetörjön a kapcsolat. Leginkább ettől félek. A családom tagjai ahányan vannak, annyi felé élnek – édesanyám Pápán, édesapám Munkácson, az egyik húgom Szlovákiában, a másik pedig Olaszországban. De minél nagyobb a távolság, annál nagyobb a kötődés, ragaszkodunk egymáshoz. Többnyire édesanyámnál szoktunk összejönni, ami mindannyiunk számára hatalmas öröm.

– Közeleg a nyár, mit terveznek a hosszú szünidőre?

– Már megszerveztük, a barátainkkal szeretnénk eltölteni pár napot. Úgy vélem, fontos, hogy szánjunk időt egymásra és a lazítsunk kicsit, mert ha nem, talán az egészségünkkel fizetünk. Ezt pedig nem szeretnénk.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó