„Sohasem a könnyebb utat választjuk”

Magabiztos, optimista, szavatartó és célratörő. Elsőre ugyan szigorúnak tűnhet, ám aki közelebbről megismeri, rájön, a kemény külső mögött érzékeny lélek rejtőzik, az idegen előtt is pillanatok alatt könnyezni kezd, ha felidéz egy fájdalmas emléket. A KISZó Kulcslyuk rovatának vendége Komári Julianna, a kaszonyi óvoda vezetője.

– Úgy tartják, kizárólag annak érdemes óvónői szakmát választani, aki szereti a gyerekeket. Önt mi vezérelte a pályára?
– Édesanyám testvére óvónő volt, akinek köszönhetően megszerettem ezt a hivatást, a kicsikről való gondoskodást. Felnéztem rá gyerekkoromtól kezdve, s később is, amikor efelé a pálya felé egyengette az utamat. Miután befejeztem tanulmányaimat a kaszonyi középiskolában, a Munkácsi Tanítóképzőbe jelentkeztem. Már 1996-tól helyettesítő dadaként dolgoztam szülőfalum kisdedóvójában, s miután 1998-ban elvégeztem a képzőt, véglegesítettek. Aztán öt évvel ezelőtt rám bízták az intézmény vezetését. Ez valóban nem megy empátia, szeretet, türelem nélkül.

– Húsz évnyi tapasztalattal a háta mögött bizonyára nem esik nehezére kiismerni egy apróságot.
Aki annyi időt tölt a kicsik között, mint én is, gyakorlatilag egy napon belül le tudja szűrni, melyik pici nő harmonikus családban, s kinél vannak gondok odahaza. Meg kell tanulni odafigyelni az igényeikre, a félelmeikre.

– Valóban nehezebben kezelhetőek a mai kisgyerekek?
– Tény, hogy rossz irányba változnak a gyerekek, s én ezt az internetnek tudom be. A sok agresszív videós, internetes játék, a szülői figyelem hiánya meglátszik a viselkedésükön.

– Hogy sikerül megnyugtatniuk a reggelente sírva érkezőket?
– A bölcsiseknek megengedjük, hogy magukkal hozzanak egy-egy olyan tárgyat, ami megnyugtatja őket a beszoktatás időszakában, legyen az plüssmaci, takaró stb. De később azt szorgalmazom, hogy a gyerekek a saját játékaikkal játsszanak otthon, itt az óvodában pedig az itt találhatókkal, korábban ugyanis gondok adódtak az ellenkezőjéből.

– Saját gyermeket mikor vállalt?
– 1998-ban mentem férjhez, idén leszünk húszéves házasok. Luca lányunk tizennyolc éves, tavaly felvették a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, műszaki menedzser szakra. A fiunk, György tizennégy éves és Tarpán egy focisuliban tanul. Nagy örömünkre idén bekerült a debreceni labdarúgó akadémia Balázsházi János gyakorló szakközépiskola és gimnázium MB 1-es csapatába.

– Melyikükkel volt könnyebb?
– Lucával, ő szófogadó, jó kislány, kitűnő tanuló volt, ha cserfes is. Gyurika viszont minden fiús csínyt elkövetett, vele nehezebb volt. Most éppen a matematika és a foci érdekli, más szóba sem jöhet.

– Milyen gyakran tud együtt lenni a család?
– Ez változó. Luca, mivel előszeretettel vesz részt különféle tanfolyamokon, először másfél havonta járt haza, január óta havonta. Nagyon nehezen szoktam meg, hogy nincs velem, ahogyan a fiam sem. Sőt, a férjem is Pesten vállalt munkát. Bár skype-on napi szinten tartjuk a kapcsolatot, mégis nagyon kínzó érzés. Ha nem lennék reggeltől estig elfoglalva az óvodával, nem tudom, hogy viselném el a hiányukat. Amikor együtt vagyunk, szeretek nagyokat főzni, mindenkinek a kedvencét készítem. A húsos derelyét például mindnyájan imádjuk, abból hatalmas mennyiséggel várom haza a drágáimat, és nagyon tudok neki örülni annak, ha pillanatok alatt eltüntetik.

– Nem vetődött fel, hogy követi a családját?
– Előbb-utóbb nyilván utánuk megyek, de ennek még nem jött el az ideje. Mindenképpen végig akarom vinni, amit elvállaltam. Az óvoda felújítása szívügyem, szeretném tökéletes állapotban átadni.

– Szabad idejében, egy fárasztó nap után mivel foglalkozik?
– Szeretek kötni, horgolni. Még nagymamámtól tanultam kézimunkázni. Korábban ruhákat is kötöttem, Luca szívesen viselte őket.

– Hogyan állítaná sorrendbe a következőket: boldogság, pénz, szerelem, egészség, hírnév?
– Boldogság, egészség, szerelem. A pénz és a hírnév soha nem érdekelt. Az egészség annál inkább, mivel mindkét gyermekem elég beteges volt kiskorában, Lucát nyolchónaposan műtötték is. Gyurika állandóan tüdőgyulladásban szenvedett, azért is kezdtük el végül sportra járatni, hogy megedződjön.

– A gyereknevelésben volt segítsége?
– Sokat köszönhetek a nagyszülőknek, azon belül a gyereknevelésben is. A szüleim még hatéves koromban elváltak. Én anyukával maradtam, de mivel ő dolgozott, szinte a nagymamám nevelt fel. Sokat segített, hogy tudtam, apukám szeret és mindig ott áll mögöttem.

– Hogyan szeretné, évek múltán miről emlékezzenek önről?
– Jól esne, ha olyan emberként gondolnának rám, aki tett valamit a település közösségének fejlődéséért, lehetőségeihez mérten hozzájárult a kaszonyi óvoda fejlesztéséhez.

– Sok embert mondhat a barátjának?
– Ha új társaságba kerülök, eleinte csendesen szemlélődöm, majd miután megtalálom a velem azonosan gondolkodót, szívesen szóba elegyedem vele. De őszinte barátnőm csak egy van.

– Van olyan dolog, amit mások önről gondolnak, de az nem igaz?
– Természetesen. Elsőre mogorvának és szigorúnak tartanak. A lányom osztálytársai többször mondták neki, hogy sajnálják, amiért ilyen szigorú az édesanyja. De ez csak a külső, valójában nem vagyok ilyen.

– Mi az, amit egy hajótörés során sem tudna elveszíteni?
– A becsületemet.

– Ha lehetne egy üzenet, amit az egész világnak eljuttathatna, mi lenne az?
– Hogy az emberek tanuljanak meg együttélni és bízzanak egymásban. Hogy szűnjék meg végre a kétszínűség.

– Melyik emberi tulajdonságot becsüli nagyra?
– A segítőkészséget.

– Vannak előítéletei?
– Egyáltalán nem. A gyerekeimet is úgy neveltem, hogy mindig a jót lássák meg a másik emberben, próbáljanak meg pozitívan közelíteni mindenkihez, s ne a külső alapján ítéljenek.

– Ha visszamehetne az időben és elmondhatna saját magának valamit, mire figyelmeztetné önmagát?
– Ha még egyszer kezdhetném, akkor is ugyanezt az utat járnám be. Talán a második és a harmadik diplomámat korábban szerezném meg, nem a család mellett végezném a tanulmányaimat. A képző után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szereztem óvodapedagógiai képesítést, majd Rivnében alsós tanítónői és magasabb szintű óvodapedagógiai diplomát.

– Hol szeret vásárolni?
– Mindegy, hogy hol, de ami megtetszik, azt azonnal megveszem, nem alkudozom. Az a férjem asztala.

– Mi doppingolja?
– A stressz, a nehéz helyzetek. Egyébként a lányom is ezt örökölte. Sohasem a könnyebb utat választjuk.

– Mi hiányzik a gyerekkorából?
– Hogy nem volt testvérem, akivel megbeszélhettem volna a kis ügyes-bajos dolgaimat.

– Hagyja, hogy elragadják az érzelmei?
– Nagyon ki kell hozni a sodromból, hogy veszekedjek.

– Babonás?
– Nem. Nagymamám arra tanított, hogy a babonákban hinni Isten ellen való vétek.

– Mi volt eddigi legfájdalmasabb emléke?
– Nagymamám elvesztése.

– Van valami bogara, amin a családja viccelődik?
– Mosogatás közben énekelek és táncolok. A lányom mondja is, amikor hazajön, hogy „Na, látod anya, ez hiányzott nekem!”

Magyar Tímea

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó