Már most bevetnék a Javelinokat

Jelenleg valóban érvényben van az a korlátozás, amely szerint az Egyesült Államoktól kapott Javelin páncéltörő rakétarendszereket Ukrajna nem vetheti be közvetlenül a frontvonal mentén a Donec-medencében, de ez bármikor megváltozhat – jelentette ki Heorhij Tuka, a megszállt területek minisztériumának helyettes vezetője.

Tuka azt állítja, a Moszkva-barát szakadár, illetve orosz megszálló erők rendszeresen megsértik a minszki megállapodásokat azzal, hogy páncélosaik 1,5-2 kilométerre megközelítik a frontvonalat. Ezzel szemben az ukrán hadsereg a minszki egyezségek alapján csak 80 milliméter kaliberű aknavetőkkel védekezhet. Ezek a fegyverek viszont harckocsikkal szemben gyakorlatilag hatástalanok, így a páncélosok biztonságban érzik magukat, és csapást mérnek az ukrán fegyveres erők állásaira. Ebből kiindulva a miniszterhelyettes kifejezte meggyőződését, hogy a korlátozást a Javelinek bevetésére Washington a jövőben bármikor visszavonhatja.

Tuka szavait alátámasztani látszik az, hogy a Donec-medencei hadműveletet irányító – új nevén – egyesített erők műveletének sajtószolgálata azt közölte, hogy a hétvégén egy nap alatt a frontvonal mentén szakadár oldalról kilencszer nyitottak tüzet tiltott fegyverekből, köztük harckocsikból az ukrán hadsereg állásaira. A támadások következtében két ukrán katona megsebesült.

Moszkvában heves tiltakozást váltott ki, hogy az Egyesült Államok úgy határozott, élet kioltására is alkalmas védelmi fegyvereket, köztük Javelin páncéltörőket szállít Ukrajnának. Ezt a rakétarendszert a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként tartják számon. A rakéta az indítás után mintegy 150 méteres magasságba emelkedik, majd felülről csap le, a harckocsik páncélzata ugyanis a tetejükön a legvékonyabb. A fegyver olyan védelemmel ellátott tankok ellen is hatékony, amelyek a rájuk kilőtt rakétát még a becsapódás előtt meg tudják semmisíteni.
Petro Porosenko ukrán elnök a múlt héten jelentette be, hogy megérkeztek az Egyesült Államokból Ukrajnába a régóta várt Javelinek.

Az amerikai védelmi minisztérium március elején hagyta jóvá 210 páncéltörő rakéta és 37 hozzá való indítóegység szállítását Ukrajnának.

Forrás:

KISZó/MTI

Post Author: KISZó