Magyarország nem a balhéban érdekelt

Magyarország nagyra becsüli az Egyesült Államok segítségét abban, hogy megoldódjon a kisebbségek jogait sértő jogszabályok elfogadása miatt Ukrajnával kialakult konfliktus – mondta Szijjártó Péter Budapesten újságíróknak, miután tárgyalt Wess Mitchell amerikai külügyi államtitkárral.

A külgazdasági és külügyminiszter egyúttal arra emlékeztette tárgyalópartnerét: Magyarország „nem a balhéban érdekelt”, hanem a konfliktus megoldásában.

Magyarország azt szeretné, hogy a 150 ezer kárpátaljai magyar ember biztonságban, jogbiztonságban élhessen, és az ukránok ne sértsék meg a nemzetközi és kétoldalú kötelezettségeiket”

– hangoztatta a tárcavezető. Kiemelte: szeretnék, ha a júliusi NATO-csúcsig megoldódna ez a kérdés, ennek érdekében jövő kedden találkozik Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel.

Szijjártó a magyar kormány által elfogadott, új Ukrajna-politikát sürgető memorandumra is kitért. Mint mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a ­NATO-főtitkárnak és a tagországok miniszterelnökeinek is elküldte a dokumentumot, amelyben összefoglalta az ukrajnai folyamatokat és a kisebbségi jogsértéseket, valamint kezdeményezte, hogy Ukrajna mentesítse a ­NATO-tagállamokhoz tartozó kisebbségeket a kisebbségek jogai­nak korlátozására vonatkozó törvények végrehajtása alól.

A memorandumban a kormány azt is megállapította: a NATO, az EU, az IMF, a Világbank és számos állam által nyújtott, soha nem látott politikai és pénzügyi támogatás ellenére az ukrán kormányból hiányzik a politikai akarat és kapacitás a megkövetelt alapvető, az ország gazdasági, politikai és társadalmi rendszerének átalakítását célzó reformok végrehajtásához.

Forrás:

MagyarIdők

Post Author: KISZó