Újságírót inzultáltak Ungváron

Ukrajnában 2015–2017 folyamán 641 bűncselekményt követtek el újságírók ellen, s a bűnösök közül mindössze 27 került bíróság elé. A zsurnaliszták munkájának akadályozása kapcsán évente legfeljebb 5-6 esetet tárgyalnak, holott egyre gyakrabban érik atrocitások munkavégzés közben a szakma képviselőit.

A legfrissebb eset Ungváron, a Tokio bevásárlóközpont mozijában történt Vitalij Hlagola ismert kárpátaljai újságíróval, amiről Facebook-oldalán adott hírt több videofelvétellel is alátámasztva az incidenst. Beszámolója szerint az intézménybe látogatva éppen egy botrányba csöppent. Az egyik látogatónak konfliktusa támadt a kávézó adminisztrátorával, mivel nem a megrendelt menüt hozta ki neki. Amikor videóra akarta venni szóváltásukat, az ott dolgozók ellene fordultak, pedig jogosan filmezett, hisz közterületen, nyilvános helyen tartózkodott. Kiverték a telefont a kezéből, többször dulakodtak vele, megütötték. Előkerült az intézmény tulajdonosa is, aki életveszélyesen megfenyegette. Hlahola kihívta a rendőrséget, s feljelentést tett támadói ellen.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó