Összefogással sok minden elérhető

A beregszászi református gyülekezet presbitériuma 2016 februárjában állapította meg, hogy a hitközség templomának külső vakolata megromlott, ezért sürgős felújításra szorul. Nyilvánvaló volt, hogy a költségek meghaladják a lehetőségeiket, ezért templomfelújítási alapot hoztak létre. Pár hónap elteltével szép összeg gyűlt össze, így hozzáláttak a templomtorony rendbe hozásához. Ezt követően kiderült, statikailag veszélyes az épület, ugyanis több centis repedések keletkeztek rajta. Ezért úgy döntöttek, pályázatot nyújtanak be a magyarországi egyházügyi államtitkársághoz, amit Soltész Miklós államtitkár pozitív elbírálásban részesített.

 

– Az elmúlt nyolc év során a magyar kormány nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy Kárpátalján segítse a magyarok megmaradását nyelvében, kultúrájában, s ezt leginkább egyházainkon keresztül tudtuk megtenni – mondta a Kárpáti Igaz Szónak Soltész Miklós. – Nem véletlen, hogy az elmúlt nyolc év során mind a református, mind a római és görög katolikus egyházaknak sok-sok olyan támogatást nyújtottunk, amelyek iskolák, középületek megújítását vagy újak építését szolgálta. Mindez nagyságrendileg 6,3 milliárd forintot tett ki. Nagy öröm számunkra, hogy a beregszászi református templom is megújulhatott.

A 35 millió forintos támogatás jó helyre jött, szolgálja a beregszászi magyarok, és általában a kárpátaljai magyarok megmaradását is – tette hozzá.

Taracközi Ferenc vezető lelkész elmondta, 2017-ben, a reformáció 500. évfordulójának évében fogalmazódott meg bennük a vágy, milyen jó lenne a jubileumi esztendőben befejezni a templom felújítását. Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok kérésükre levéllel fordult Magyarország kormányához, amely támogatásáról biztosított, így Orbán Viktor miniszterelnöknek köszönhetően elvégezhették a templom külső homlokzatának teljes felújítását. További egyéni felajánlások segítségével megújulhatott a templom belső tere is.

– A magyar kormány elég jelentősen támogatja Kárpátalját és az egész Kárpát-medencét. Ebből is érzékelhető, számunkra fontos, hogy a magyarok a szülőföldjükön tudjanak élni, de a saját identitásuk megőrzésével, az oktatás biztosításával, amiben az egyházaknak is nagy szerepük van – fejtette ki dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.

– Örömmel nyugtáztam, hogy nemcsak a beregszászi református templom került sok-sok hrivnya és forint összerakásával felújításra, hanem ennek folytatása is lesz. Ehhez kapcsolódnak az óvoda-, bölcsőde-, iskola-felújítások, amihez, remélem, társulni fog az is, hogy a magyarság Kárpátalján a saját anyanyelvén tanulhat, és ebben nem fogja senki korlátozni őket. A közösségeket védeni kell, azért, hogy száz év múlva is legyen Beregszászon magyar szó, hogy felhangozhasson a Himnusz. S ezt csak összefogással lehet elérni, összefogással van magyar jövő Kárpátalján – jegyezte meg a politikus, majd felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üdvözlő levelét.

Köszöntötte még a gyülekezetet, az ünneplőket Szilágyi Mátyás, a Beregszászi Konzulátus főkonzulja, dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, aki kifejtette, a mai nap tanúbizonysága annak is, hogy egymás terhét hordozzuk keresztény és keresztyén magyarok, hiszen a templom megújítása is erről szól.
Az ünnepi istentiszteleten Zán Fábián Sándor hirdette az igét, Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya történész ismertette a templom történetét, hallhattuk, láthattuk a kamarakórus, illetve a gyerekekből álló kórus szolgálatát is.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó