KRISZ-focikupa

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) a napokban rendezte meg a tizedik Konfirmandus focikupájának elődöntőjét és döntőjét Makkosjánosiban – olvasható a KRISZ honlapján.

A döntőt négy selejtező előzte meg, ahol összesen 21 csapat mérkőzött meg azért, hogy közülük nyolcan – Bene/Csetfalva, Fornos, Gát, Kisdobrony, Mezőkaszony, Nagybereg, Nagyberegi Református líceum és Szőlősgyula konfirmandusai – részt vegyenek a döntőben.


Az első helyért a Fornosi Református Gyülekezet és a Nagyberegi Református Gyülekezet konfirmandusai küzdöttek. Szoros meccs után, pontrúgásokkal az utóbbiak vihették haza a vándorkupát. A harmadik helyért Kisdobrony és a Nagyberegi Református Líceum fiataljai versenyeztek, ahonnan Kisdobrony került ki győztesen.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó