„Kinek mit jelent a gazdagság…”

Nem könnyű eligazodni rajta. Ami társalgás közben rögtön kitűnik – sokoldalú és olvasott. Szavahihető, kissé kritikus, ám csendes alkat. Nem szokott unatkozni, roppant kíváncsi ember, mindig keres magának valamilyen elfoglaltságot. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kosztur András, a Momentum Doctorandus elnöke

– Korán eldöntötte, hogy történész lesz. Minek köszönhető ez a szilárd elhatározás?
– Amióta csak elkezdtem gondolkodni azon, hogy mivel fogok a későbbiekben foglalkozni, tudtam, hogy történész leszek. Így, amikor 2009-ben befejeztem a Drugeth Gimnáziumot – egyébként a miénk volt az első végzős évfolyam – egyértelmű volt, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának történelem szakára felvételizek. Nehéz lenne meghatározni egyetlen konkrét okot vagy eseményt, ami meghatározta a döntésemet. Mondhatni, az otthoni környezet, a miliő is e felé vezetett. Hogy csak egy példát mondjak, ami a múlt felé terelte a figyelmemet: van egy könyvünk otthon a második világháború első két évéről, amelyet nem sokkal a keleti front megnyitása után adtak ki. A második világégésről olvasni egy ’41-ben megjelent könyv alapján… érdekes és tanulságos. Azt hiszem, az ilyen és ehhez hasonló olvasmányok, melyek teljesen más szemszögből mutatják be az eseményeket, észrevétlenül is segítettek abban, hogy kritikusan álljak a dolgokhoz.

– Meg sem állt a doktori képzésig. Hogyan került a Momentum Doctorandus (MD) élére?
– A mesterképzés befejezése után a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájában tanultam, tavaly abszolváltam. Az első találkozásom a kárpátaljai magyar doktorandusz szervezettel még 2013-ban volt az egyik rendezvényükön. Amikor már én is doktorandusz hallgató lettem, csatlakoztam hozzájuk. Előbb a társadalomtudományi szekció koordinátora lettem, az idei évtől pedig én töltöm be az elnöki pozíciót.

– Honnan ismerhetik az MD-t a kárpátaljaiak?
– Elég nyitottak vagyunk, nem csak a PhD-hallgatók számára vannak programjaink. Amiről a legtöbb fiatalnak eszébe jutunk, az a felvételi tájékoztató kiadványunk. Ezt minden évben igyekszünk minél több iskolába eljuttatni, immáron hat éve. A középiskolásoknak szól még a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával közös mentor-programunk, amit idén kiterjesztettünk a felsőoktatásban tanuló hallgatókra is. Amiről még beugorhat a nevünk, az a kicsit szűkebb körnek szóló, Budapesten, Debrecenben, Beregszászban és Ungváron szervezett Doctorandus-estéink.

– Az egyetemi szférában ismert probléma, hogy a relatíve sok doktoranduszból nagyon kevesen védik meg a disszertációjukat. Mi lehet a megoldás?
– Az egyik ok, amiért sokaknál „megáll a tudomány”, a jelentkezés motivációjában rejlik. Sokan eleve úgy vágnak bele, hogy nem is tervezik befejezni, csupán egy átmeneti lehetőséget jelent a számukra a doktori képzés. Friss diplomásként, munka nélkül „jobb híján” PhD-sok lesznek. Sajnos a rendszer is hagy kívánnivalót maga után. Miután abszolvált valaki, nem tud mihez kezdeni, ugyanis nincs olyan predoktori ösztöndíjrendszer, ami feltudná „szívni” őket. Ez a hiány rengeteg embert elvisz a versenyszférába. Ez egy természetes folyamat, de munka mellett viszont már nehéz a disszertáció írása. A három, illetve jelenleg már kettő plusz kettő éves ösztöndíjas időszak pedig, legalábbis a bölcsészettudományok esetében, túlzottan rövid ahhoz, hogy valóban minőségi, komoly tudományos értékkel bíró munkák szülessenek.

– Viszont még ha valaki meg is kapja a doktori fokozatot, nem garantált, hogy jól fog keresni. Ön mit választ: pénz vagy tudomány?
– Kinek mit jelent a gazdagság… A tudományos tevékenység alkotó munka, az elismertség és a siker pedig gyakran várat magára. Miután mérlegelte a dolgokat, mindenkinek magának kell eldöntenie, mit választ. Én nem bántam meg, hogy a tudományt választottam. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, kiszélesedett a világképem. A tudomány útja rögös, de a munka világában sem könnyű érvényesülni. A tudományból is lehet tisztes megélhetést kialakítani, csupán ez lemondással jár, több időbe telik. Az tény, nem szándékozom feláldozni magam a történelemtudomány oltárán, viszont amíg lehet, szeretnék ezzel foglalkozni.

– Mivel lehetne népszerűbbé tenni a tudományos pályát a fiatalok számára?
– Nem feltétlen szükséges, hogy mindenki tudománnyal foglalkozzon. Aki nem akarja, azt nem kell lasszóval befogni. A nagyobb gond az, hogy a társadalomban nem mutatkozik komoly igény a gondolkodó emberekre.

– Hasonló probléma a házasságkötések idejének kitolódása. Ön sem nős még, mit gondol erről?
– Ez az individualizmus egyre szélesebb térhódításának köszönhető. Mindenki maga dönt az életéről, nekem nem tisztem megítélni senkit. Ami aggasztó lehet, ezen jelenség társadalmi következményeiben rejlik. A demográfiai kérdések az utóbbi években már a közbeszéd részévé váltak, nem szükséges részletesen kitérni rájuk. Annyit jegyeznék meg: a probléma lényege nem az, hogy a nők nem hajlandóak a társadalom érdekében a gyerekvállalásra – a probléma ennél jóval mélyebb. Bizonyos létjogosultsága még azoknak a gyakran hisztérikus hangoknak is van, amelyek a családtámogatási programok kapcsán „szülőgépeket” vizionálnak, amennyiben – persze szándékuktól függetlenül – rámutatnak arra, hogy maga az élet vált problematikussá. Másrészt persze épp ezen, a hagyományos családmodell ellen fellépő körök számára lenne leginkább ésszerű a hallgatás, hiszen a demográfiai átalakulás az ő életformájukat fenyegeti leginkább.

– Mivel szokott ellazulni?
– Azt a fajta kikapcsolódást, ami másoknak a pihenést jelenti, én nem feltétlenül igénylem. Szeretek olvasgatni, mindig előbukkan valami érdekes, aminek utánanézek. Ez persze másabb a kötelező jellegű feladatoknál, de nálam nehéz szétválasztani a munkát és a pihenést. Hobbimnak talán azt lehetne nevezni, hogy 1:43-hoz arányú modellautókat gyűjtök. Nyilván ez nem egy túlzottan aktív hobbi, de már egy ideje rakosgatom őket a polcra. Több mint ötven gyűlt eddig össze.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó