Célkeresztben a Kárpátalja válogatott

Dagad a botrány a kárpátaljai magyar labdarúgó-válogatott londoni szereplése miatt. Szeparatista cselekedetek vádjával indított vizsgálatot a CONIFA-világbajnok Kárpátalja labdarúgó-válogatott tagjai ellen Igor Zsdanov ukrán sportminiszter. Az ukrán labdarúgó-szövetség eltiltással fenyegeti a friss világbajnok csapat játékosait. Ünneplő tömeg helyett a nemzetbiztonsági szolgálatok emberei várhatják a csapat vezetőit és játékosait a határon.

A munkachevo.net hírportál már tavaly, az Észak-Ciprusi Török Köztársaságban rendezett CONIFA Európa-bajnokság után nemzetbiztonsági ügyet kreált a kárpátaljai csapat szerepléséből. Akkor nem keltett országos visszhangot az ügy, leszámítva, hogy a csapatból többeket is behívatott és kihallgatott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU). A portálon most megjelent, nyíltan magyarellenes, uszító hangvételű írásokra viszont Kijevben is felkapták a fejüket.

Nem is csoda: a cikk szerzője már a címben felhívta az SZBU figyelmét, hogy „a kárpátaljai csapat megnyerte a szeparatista világbajnokságot”. A szerző kitért arra is, hogy az együttes magyar-ukrán szimbolikát viselt a mezén, a magyar és az ukrán színek mellett pedig a kárpátaljai medve, valamint a régió körvonala is szerepelt rajta. A portál vasárnap éjjel közzétett cikkében valósággal ízekre szedi a csapat tagjait és vezetőit, közte Fejes Tibor beregszászi járási képviselőt, akit már a vb előtt is vegzált néhány ukrán portál.

A cikk megjelenésének másnapján Igor Zsdanov bejelentette: vizsgálatot indított szeparatista cselekedetek miatt a Kárpátalja játékosai ellen. „Nyílt sportolói szeparatizmusnak” nevezte a történteket, és felszólította az ukrán biztonsági szolgálatot, hogy megfelelően reagáljon erre.

– Ki kell hallgatni a csapat játékosait, meg kell vizsgálni a „kárpátiak” megbízott szervezőinek a cselekedeteit Ukrajna területi integritásának megsértése miatt, valamint megvizsgálni, hogy köthetők-e terrorista, valamint szeparatista csoportokhoz – jelentette ki a miniszter.

A hadjáratba beleállt Pavlo Klimkin külügyminiszter is, aki szintén azt sürgeti, hogy a szolgálatoknak a hazatérő csapattól meg kell kérdezniük, ki támogatja és finanszírozza őket.

– Bár nagyon szeretem a focit, de egyáltalán nem tudok örülni a kárpátaljai csapat sikerének a CONIFA vb-n. Remélem, a hatóságok „baráti” hangulatban fogadják majd a szülőföldjére hazatérő csapatot és felteszik nekik a megfelelő kérdéseket – írta Facebook-oldalán a tárcavezető.

Az Ukrán Labdarúgó Szövetség, eleget téve a politikai nyomásnak, már értesítette a vizsgálatról a CONIFA-t, kilátásba helyezve, hogy a Kárpátalja játékosait eltiltja mindennemű amatőr vagy profi sporttevékenységtől Ukrajna területén belül. Más kérdés, hogy egyikük sem játszik Ukrajnában. Az érintettek közül Vajda Sándor, korábban a Balmazújváros, jelenleg a Mezőkövesd játékosa az egyedüli, aki megszólalt és elhatárolódott az egésztől. Az Ungvári Hoverla korábbi középpályása azt nyilatkozta az egyik országos sportportálnak, hogy ő az internetből értesült arról, hogy a nevezési lapon van a neve. A futballista eleinte nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak, de miután az országos portálok is felkapták a hírt, úgy gondolta, tiszta vizet önt a pohárba.

– Nem állok napi kapcsolatban egyetlen csapatlistán szereplő játékossal sem. Nem tagadom, az együttesek vezetői valóban megkerestek és felkértek arra, hogy szerepeljek a csapatban a vb-n, de én nemet mondtam. Nem értem, miért kerültem rá a nevezési lapra – nyilatkozta Vajda és hozzátette még, Olekszandr Rozman is hozzá hasonló cipőben jár.

A Ternopili Niva egykori játékosa sem volt kint Londonban, de mivel a neve rajta volt a listán, az SZBU már telefonon hívta. Sőt, már keresték is a Magyarországon tartózkodó játékost.

Míg az ukrán szervek eltiltással és börtönnel fenyegetik a csapat tagjait, addig a tornát szervező CONIFA rövid közleményben állt ki a kárpátaljaiak mellett: „Az ukrán szövetség javaslatát a játékosok eltiltását illetően drákóinak tartjuk. A CONIFA kiáll a Kárpátalja játékosai mellett, és figyelemmel kíséri a fejleményeket. Arra ösztönözzük Zsdanov minisztert és az ukrán szövetséget, hogy vizsgálják felül álláspontjukat” – jelentette ki Sacha Düerkop főtitkár. A közleményben kihangsúlyozták, hogy a kárpátaljaiak soha nem tettek szeparatista kijelentéseket. „A csapat régóta megmutatja a régió kettős örökségét: a csapat zászlaja és logója mindkét ország zászlóját tartalmazza, és a pályán ukrán és magyar színekben játszanak” – írják.

– A CONIFA-nál továbbra sem a politizálás a cél, hanem a foci. Egészen elképesztőek az ukrán vádak, attól, amiért valaki saját identitásának megfelelő focimezt húz magára, még se nem szeparatista, se nem terrorista – nyilatkozta az NSO-nak Wenczel Kristóf.

A CONIFA magyar alelnöke szerint ők nem vesznek részt autonómiavitákban, ők a futballban dolgoznak, és azt szervezik, nem a politikát. Wenczel korábban úgy nyilatkozott, hogy Kárpátalja sikere Ukrajna sikere is, Székelyföld sikere pedig Románia sikere is.

A megyei közigazgatás is reagált az egyre botrányosabb ügyre. Jaroszlav Halasz sajtószóvivő az egyik országos portálnak adott nyilatkozatában azzal igyekezett hűteni a kedélyeket, hogy a csapat tagjai között nincs ukrán állampolgár, és egyikük sem futballozik Ukrajnában.

– A keretben hét olyan játékos van, aki kárpátaljai származású, közülük néhányan megyei klubokban futballoztak, többek között az Ungvári Hoverlában. Jelenleg egyikük sem focizik kárpátaljai csapatban. Mindannyian magyar állampolgárok – hangsúlyozta Halasz, aki még hozzátette, maximum rokonlátogatás céljából járnak Kárpátalján. A szóvivő nem titkolta, hogy a játékosok számíthatnak arra, hogy amint átlépik a határt, az ukrán titkosszolgálat „meginvitálja” őket egy csevejre. Ljudmila Korszunova, az SZBU megyei főosztályának szóvivője megerősítette, a szolgálat vizsgálja azt az információt, miszerint kárpátaljaiak részt vettek az el nem ismert országok válogatottjainak világbajnokságán. Amennyiben ezek az információk beigazolódnak, az érintetteket behívják kihallgatásra.

A kárpátaljai csapatvezetők a botrány kirobbanása óta elzárkóznak a hírek kommentálásától, nem kívánnak állást foglalni az ügyben. Ám ahogy korábban, úgy most is kihangsúlyozták, hogy ők csak focizni mentek Londonba, ennek hátterében bármi fajta politikai indítást keresni óriási badarság.

Sándor István, a kárpátaljai csapat szövetségi edzője csütörtökön a Digisport Reggeli start című műsorában a vádakkal kapcsolatban elmondta, amit Ukrajnában gerjesztettek, annak semmi köze a futballhoz.

– Csodálkozom, hogyan lehet összemosni a sportot és a politikát. Én annak örülök igazán, hogy megismerték a kis Kárpátalját, és sok helyen fogják tudni, mi is az, és hol van – fogalmazott az ismert csepei születésű edző. A műsorban jelen lévő fia, Sándor György hozzátette, a játékosokat meglepte az ukrán közvélemény reakciója, de igazából nem foglalkoznak a politikusok kijelentésével, sokkal inkább a torna sportértékével törődnek.

– Mi labdarúgók vagyunk, azért mentünk, hogy focizzunk – zárta rövidre a témát a kilencszeres magyar válogatott középpályás.

Csütörtöki beregszászi hivatalos vizitje során a Kárpáti Igaz Szó megkérdezte Magyar Leventét, a külgazdasági és külügyminiszter-helyettest, mi a hivatalos álláspontja az üggyel kapcsolatban a magyar külügynek, aki nem kívánta kommentálni az esetet, arra hivatkozva, hogy csak utólag értesültek az eseményről. Hozzátette, nem állnak kapcsolatban a szervezőkkel.

Szabó Sándor

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó