Csapatmunkával a sérült gyerekekért

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) június 18-23. között tartotta ifjúsági és mozgáskorlátozott táborát a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumban. A KISZó ottjártakor megbizonyosodhatott arról, hogy a táborlakók jól érzik magukat, a gyerekek számos programon vehettek részt.

– A táborozást nem folyamatosan rendezték, az első 2000-ben, a második 2010-ben volt, ám jó hír, hogy az utóbbi hármat sikerült évente megszerveznünk. Most másodszor vagyunk Karácsfalván – mondta Makuk János, a BJMSZ elnöke.

Negyven, 10-14 év közötti gyermek üdül itt, mozgás- és szellemi sérültek, és teljesen egészségesek, közöttük több hátrányos helyzetben lévő. Ezt tudatosan szervezték így, azért, hogy a gyerekek támogassák, segítsék egymást, hogy együtt szórakozzanak, játszanak.

– Eddig ez az az épület, a leginkább alkalmas mozgássérült gyermekek elszállásolására , de így is akadnak problémák, például nincs lift. Táborozásra viszont tökéletes, szép étkezdével, hatalmas termekkel és kerttel rendelkezik az objektum, ahol meg lehet szervezni a különböző foglalkozásokat – jegyezte meg a BJMSZ elnöke.

A gyerekek számára rengeteg érdekes programot szerveztek. Segített ebben a szolnoki Demény István is, aki tapasztalt táborlakó, aki évek óta eljár a máltai táborokba. A nagy világot igyekszik bemutatni a résztvevőknek, volt már az északi sarkról előadás, az idén Afrikáról, Malajzián és Hawaii-on a sor. A sérült gyerekek a versenyeken, vetélkedőkön, ügyességi játékokban vesznek részt. Mivel a líceumban medence is van, a gyerekek a kedvükre úszhattak, de volt lehetőségük íjászkodni és lovagolni is. Kirándultak a huszti várba, őzikét simogathattak, és Kárpátalja egyetlen gejzírjét is megtekinthették.

A táborba ellátogatott Nagy János kajak-kenus versenyző, aki maga is mozgássérült lett egy baleset során, de újra felállt.

Szárazföldön tartott bemutatót, illetve a medencében. A Sodró néptáncegyüttes táncházat rendezett a résztvevőknek.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó