Ha nyár, akkor Népzenei, Néptánc- és Hagyományőrző Tábor Tiszapéterfalván

Lassan negyed évszázada – konkrétan 23 esztendeje – minden nyáron összejönnek Tiszapéterfalván a Kárpát-medence hagyományőrzői egy bő hétre, mikor kicsik és nagyok, profik és amatőrök, befutottak és feltörekvők egy cél érdekében fognak össze.

E cél pedig nem más, mint amit Anatefka halhatatlan tejesembere, Tevje öntött dalba a Hegedűs a háztetőn-benn. Mert ahogy a jó  Tevje mondja, valamennyien hegedűsök vagyunk a háztetőn, akik keserves egyensúlyozás közben úgy igyekszünk kicsiholni valami kellemes dallamot életünk hangszeréből, hogy azért nyakunkat se szegjük.

Talán nem kell bizonygatnom, hogy ma Kárpátalja magyarjai valamennyien ilyen hegedűsök a háztetőn. Kit jobb, kit rosszabb egyensúlyérzékkel és tehetséggel áldott meg a magasságos, de van egy varázslatos egyensúlyozó rúd, ami sokat tud tenni érdekünkben. E varázspálca már a cári Oroszország pogromok fenyegette anatefkai zsidó közösségét is megsegítette, nem más mint   a HAGYOMÁNY. Az apák és ősapák dalai, táncai és virtusa. Az anyák és ősanyák titkos tudománya, mely során vászon lett a lenből, kosár a kukoricacsuhéból és valóság a meséből. Ezeket a tudományokat és készségeket viszont nem lehet befőttként elrakni szűkösebb időkre. E  dolgok csak akkor tudják betölteni rendelésüket, ha elevenen élnek a mindennapokban.

Ennek az eszmeiségnek kézzelfogható megnyilvánulása 23 esztendeje minden nyáron a Pál család által életre hívott Kárpátaljai Népzenei, Néptánc- és Kézműves Tábor.  Az eleinte igencsak spártai körülményeket mára legyőzte a lelkesedés, a szakértelem és a tehetség. A sátortábor helyét átvette a falusi vendéglátás és bizony az érdeklődő fiatalokat oktatók is komoly metamorfózison estek át. Pál Lajos, a helyi zenesuli egykoron vért izzadó igazgatója ma Magyarország egyik legismertebb népzenei szaktekintélye. István fia, aki 25 esztendeje Tiszapéterfalván felváltva nyűtte a focilabdát és a hegedűt, ma az a Szalonna akit nem kell, és talán nem is lehet bemutatni a népzene kedvelőinek. Eszter lánya, a valaha volt cserfes kislány a népdaléneklés elismert nagyasszonya. Talán csak a Kati néni vagyis Pálné Jancsó Katalin nem változott. A szolfézstanárnő marad aki volt: a nagymúltú rendezvény „főparancsnoka”, hiszen tudjuk, hogy minden hajóra kell egy kapitány. Katalin asszony pedig bokros elfoglaltságai ellenére is talált pár percet, hogy bemutassa, milyen az idén július 6-14 közötti hagyományőrző tábor Ugocsában, a Tisza völgyében.

– Alapvetően ugyanazok a céljaink, mint az elmúlt több mint két évtizedben mindig – mesélte Katalin asszony – hogy a Kárpát-medence népzenei, népdal, kézműipari és tánchagyományait minél szélesebb rétegekkel megismertessük. Ennek érdekében az egész Kárpát-medencéből érkezett táborlakók – mind a 150 − Magyarország igen nívós oktatóitól kapnak képzést e témakörökben.

– Nevezetesen…

– A hangszeres oktatást elsősorban Szalonna és bandája végzi. Hegedű, nagybőgő, brácsa, fúvós és cimbalomoktatást végeznek. Eszter lányom és Fekete Krisztián, a Petőfi Program résztvevője, a népdaléneklés titkaira oktatja a diákokat. Életem párja és Biky Ottó pedig a harmonikatanítást vállalta magára. Mindemellett kiemelt képzést kapnak a néptáncosok is, akik kezdő és haladó csoportra osztva ismerik meg a szatmári és széki táncok világát. A kezdőket a Huszti Beáta − Csüri Szebasztián, a haladókat a Farkas Fanni − Kis Balázs páros instruálja. Teret kapnak a hagyományos népi gyermekjátékok is dr. Sándor Ildikó, a Budapesti Táncművészeti Egyetem előadójának jóvoltából. Aki elfárad, annak Szabad Boglárka, a Hagyományok Háza előadója mesél népmeséket. A helyi kézművesek a hagyományos kézműipar mesterfogásait ismertetik meg a gyerekekkel, az esti táncházakban pedig Kárpátalja jeles bandái húzzák majd. A Kokas Banda, a Komótos, a Csipkés, a Sodró, a Borzsavári együttes és a Viski Bicskások csapata biztosítja a zenét.

A táborban zajlik az élet.  A helyi kultúrházban Szelesné Huszti Beáta és Csüri Szebasztián a tollforgató legnagyobb meglepetésére először bemelegítéssel, zenés tornával kezdik a legkisebbek táncoktatását. Mi több, még holmi popos diszkó-ritmusok is előkerülnek, mert ahogy Szebasztián mondja, ritmus-ritmus-ritmus a lelke az egésznek, és egy jól ismert dallamra könnyebben előjön az a fránya taktusérzék, amiből egyszercsak kialakulnak a szatmári táncok lépései. Pál István Szalonna a Kölcsey Középiskola egyik termében elképesztő türelemmel csiszolgatja az apróságok hegedű tudását. Egy kissé talán visszás is a szituáció, hiszen Szalonnának alap hegedűtudást oktatni olyan lehet, mintha Ferrarival mennénk szántani, de az eredmények őt igazolják. Amikor pedig alakul a dallam, jöhet a „barbatrükk”− ahogy Szalonna nevezi a cifrázásokat. Doór Róbert nagybőgős sem ugrik be a nevezett hangszerbe, hanem inkább tanítványait igyekszik rávenni, hogy mesterien szólaltassák meg a népi- és cigánybandák „basszusgitárját”. Ürmös Sándor cimbalmos mázsás hangszerét egy icipici kislány koptatja, a mester meg csak kacsint: „lám – lám, miből lesz a cserebogár (no meg a cimbalmos)”.

 

Matúz István

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó