Kinek nehéz a beilleszkedés?

A gyerekek életének egyik mérföldköve, amikor kikerülve a biztonságos családi fészekből, teljesen új, ismeretlen közösségben találják magukat. Egyesek hamar hozzászoknak a megváltozott körülményekhez, de vannak, akik beilleszkedési problémákkal küzdenek. Vajon mi áll a magatartászavar hátterében, kinek a dolga, hogy segítsen megoldani azokat? – kérdezte a KISZó Natalija Brataszjuk pszichológust.

 – Milyen jelek utalnak arra, ha egy kiskorú nem érzi jól magát a környezetében?

– Ez kifejezésre juthat megváltozott viselkedésben, verbális és fizikai agresszióban, túlzott szorongásban, gyakori sírásban, dühkitörésekben, indokolatlan félelmekben, folytonos pörgésben vagy kedvetlenségben. Sőt, akár reggeli öklöndözéssel, izzadó tenyérrel, körömrágással, túl sok vagy túl kevés evéssel is jelezheti a lurkó a problémát. Szóval a megjelenési formák igen változatosak lehetnek.

– Kiket érintenek leginkább az iskolakezdési nehézségek?

– Tapasztalataink szerint az elvált szülők gyermekeit, akik egyik szülőtől sem kapják meg a kellő figyelmet, vagy pont ellenkezőleg, ha túl sokat foglalkoznak velük. De a nagycsaládból érkezőkkel is előfordul ilyesmi, nem beszélve azokról, akik kihagyták az óvodát. Legalább egy évre be kell íratni a kisdedóvóba őket, ahol szocializálódnak, megtanulják a házirendet, azt, hogyan kell alkalmazkodni csoporttársaikhoz. Az is előfordul, hogy a gyerkőc még nem iskolaérett – képtelen végigülni az órát, nem tud koncentrálni stb. –, az ő esetükben nem árt várni még egy évet.

– Csak érzelmi alapon alakulhatnak ki tanulási, magatartási zavarok?

– Nem. A gyermek nyugtalanságát olykor egy még fel nem fedett érzékszervi károsodás okozza, például enyhén nagyothalló. De beszédmegértési zavart okozhat a túl nagy orrmandula is. A tanuló nem érti pontosan a tanárt, ezért inkább vállalja, hogy rossz vagy vagány, mintsem hogy butának nézzék.

– Mit tehet a szülő, hogyan segítheti át gyermekét a beilleszkedési időszakon?

– Ha gond van, keressék meg az okokat, derítsék ki, hogy testi vagy lelki probléma áll-e a háttérben. Legyenek türelmesek, kerüljék a túlzott dühöt vagy engedékenységet, biztosítsák őket szeretetükről. A tapasztalat azt mutatja, a stabil családi háttérrel, biztos kötődéssel rendelkező gyerekek rövid időn belül megbirkóznak az átmeneti zavarokkal.

Magyar Tímea

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó