Az anyanyelv nemzetközi napja − 2018

Február 21-én, az anyanyelv világnapján hangsúlyoznunk kell az anyanyelv meghatározó szerepének fontosságát. Használatának joga nem képezheti vita tárgyát sehol, semmilyen nyelv és nép esetében a világon.

Anyanyelvünkkel kapcsolatban el kell(ene) oszlatnunk azt a terjedő tévhitet, amely szerint nyelvünk romlik. Mondogatják, hogy „a magyar nyelv elfajzásának van némi alapja”. Semmilyen alapja nincs! Nem a nyelv, hanem a nyelvet használók „fajzanak el”, az anyanyelvi műveltség színvonala esik, a laikusok számára is szembetűnő például az anglicizmusok terjedése. A nyelv gazdag jelrendszer, a legelvontabb gondolatokat is árnyaltan fejezheti ki általa az egyén. Ferdinand de Sauassure genfi nyelvész világos meghatározása szerint a nyelv közösségi, senkiben sem teljes; tökéletes formájában csak a közösségben él; a beszéd viszont egyéni akarati és értelmi aktus. Eszerint az egyén akarata és értelmi képessége „fajzik el” a nyelvhasználat terén.

Nyelvünk, mint minden más emberi nyelv a világon, tökéletesen működő szerkezet, az ún. nyelvi hibákat, elfajzásokat nem magában a szerkezetben, a nyelvben, hanem használójában, az emberben, a beszélőkben kell keresnünk. Gondoljunk csak a terjedő idegen szavakra: shoppingol, hello, O.K./oké, szuper… ; marsrutka, mobilka… Mindegyiknek van tökéletes magyar megfelelője (és nem is egy!): bevásárol, vásárolgat, járja az üzleteket; szervusz, szerbusz, szia, üdvözletem, üdv, csók stb.; rendben van, helyes, jó, jól van, kitűnő; kiváló, elsőrendű, tökéletes, kitűnő … ; mikrobusz, iránytaxi; mobil, mobiltelefon, maroktelefon… Miért élünk mégis úton-útfélen az idegen szóval? Utánzási hajlamból, igénytelenségből, sznobságból. Bessenyei Györgyöt idézve: „Mit tehet arról a drága hegy, ha kincseit belőle nem szedik…?” A magyar nyelv szókészlete gazdag, hozzávetőlegesen egymilliónál többre becsülik a nyelvészek, van tehát honnan merítenünk.

Bosszantóan sokat halljuk mostanában a lúzer szót az angol loser átvételeként. Országh László Angol−magyar szótárában magyar megfelelőként a vesztes szót találjuk. Miért nem ezt használjuk? A Wikipédia magyarázata szerint a lúzer önmegvalósításra, sikerek elérésére lényegileg alkalmatlan, reménytelen életű, kilátástalan jövőjű személy. Ezt a jelentéstartalmat sok magyar szinonimával fejezhetjük ki, válogathatunk anyanyelvünk gazdag szókészletéből aktuális mondanivalónknak megfelelően: szerencsétlen, szánalmas, tehetetlen, gyámoltalan, ügyetlen, örök vesztes… Ezek tartalommal telített szavak a magyar beszélők számára, az idegen szóhoz nem fűződik érzékletes jelentés. A terjedő idegen szavak között szólunk az imidzsről, a trendiről, a heppiről… Országimidzsről vagy franciásan ejtve országimázsról beszélnek közéleti személyiségek, s ezen az országról kialakult, kialakított véleményt, elképzelést, országképet értik; személyekre alkalmazva az egyén arculatát értjük a szón. Az angol image magyar megfelelője a szótár szerint ‘képmás, arcmás’. A trend angol szó magyar megfelelője ‘irányzat, hajlam, menet’. A köznyelvben ‘divatos, népszerű, felkapott, elegáns’, azaz a legújabb ízlésnek megfelelő jelentésben használják. Terjedő angol eredetű szó a heppi, ang. happy ‘boldog, szerencsés’; mindenki heppi, azaz mindenki elégedett, boldog. Újabban a hospice latin eredetű szó is terjed angol átvételként. Országh László Angol−magyar szótára két jelentését adja meg: 1. menedékház; 2. (szociális) otthon. Van pontos magyar megfelelője: elfekvő. Az Értelmező kéziszótár szerint ez olyan kórházi osztály, ahol azokat a (gyógyíthatatlan) betegeket kezelik, akiknek otthoni ápolására nincs mód. Miért nem ezt használjuk? Gondolom azért, mert ennek a jelentése és hangulata nagyon is világos, a családok sokszor nem vállalják a súlyos beteg hozzátartozó ápolását, gondját-baját. Kosztolányi Dezső erről így ír: “…a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok… könnyebben mennek más nyelven.”

Akkor ünnepeljük méltóképpen az anyanyelv napját, ha nyelvünk tökéletes rendszerét tiszteletben tartjuk, a nyelvhelyesség követelményeinek megfelelően használjuk minden beszédhelyzetben. Kazinczy Ferenccel valljuk:

“A nyelv egyik legfőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek, a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója és ébresztője.”

Ezért, ha egy fogalomra van közismert, tökéletes, mindenki számára világos jelentésű magyar szavunk, ne használjunk divatszókat, fölösleges idegen szót, angol szót! Anyanyelvünket akkor becsüljük, ha szóban és írásban egyaránt tisztán, igényesen használjuk. Őrizzük anyanyelvünk tisztaságát, adjuk át úgy a következő nemzedéknek, ahogyan mi kaptuk!

Horváth Katalin

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó