Őrséget teljesítünk

A Kazinczy Szépkiejtési Verseny nagydobronyi megyei döntőjét karantén miatt Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartották meg. A 7-9. és a 10-11. osztályos tanulók mérték össze tudásukat.

– Örülök, hogy e járványos időszakban is vannak, akik egészségesek és részt tudnak venni a döntőn. Köszönetet szeretnék mondani azoknak a tanároknak, akik ápolják, őrzik a nyelvünket, a gyerekekkel nemcsak a tanórákon, hanem azon kívül is foglalkoznak, arra ösztönzik őket, hogy részt vegyenek a mostanihoz hasonló rendezvényeken – emelte ki Katona-Mironova Berta, a Nagydobronyi Középiskola igazgatóhelyettese.

– Ady Endre mondta, hogy Őrzők, vigyázzatok a strázsán, az élet él és élni akar. Én ezt egy kicsit másként fogalmaznám, bocsánatot kérve a nagy költőtől. Őrzők, vigyázzatok a strázsán, nyelvünk él és élni akar. Hiszen nem azért ápoltuk, féltegettük ennyi éven keresztül, hogy most a semmibe foszoljék – fejtette ki Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke.
– Már a középdöntőben is szó volt róla, hogy soha nem látott támadást indítottak drága anyanyelvünk ellen, el akarják lehetetleníteni iskoláinkat. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy igen, Ukrajnában beszélni kell az államnyelvet, de ne úgy, hogy a magunkét feladjuk. Mi most őrséget teljesítünk. Tehát, úgy, ahogy Ady mondta, őrzők legyünk a strázsán, mert mi igenis őrhelyen állunk.
Mivel döntőről volt szó, egyértelmű, hogy a legjobbak olvasták fel a szabadon választott és a kötelező szövegeket, a 10-11. osztályosok emellett írásbeli feladatot is kaptak. A bírálóbizottságnak nem volt egyszerű feladata meghozni a döntést, hiszen a versenyzők felkészülten érkeztek a döntőre. A 10-11. osztályosok öt legjobbja áprilisban a Győrben megrendezett nemzetközi versenyen vehetnek részt.
A díjazottak:
7–9. osztály

1. helyezett: Kopasz Sára (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, felkészítő tanára Hnatik Riskó Márta)
2. helyezett: Pivnyeva Nikolett (Bátyúi Középiskola, Sütő Magdolna)
3. helyezett: Bahus Petra (Nagyberegi Református Líceum, Gálfi Dezső)

10–11. osztály

1. helyezett: Szilvási Boglárka (Nagyberegi Református Líceum, felkészítő tanára Kovács András)
2. helyezett: Kertész Boglárka (Nagydobronyi Református Líceum, Hidi Csilla)
3. helyezett: Bogáthy Eszter (Kisgejőci Oktatási-Nevelési Komplexum, Perduk Ibolya)

Hegedűs Csilla

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó