A kárpátaljai mentősök a legjobbak

Idén Cserkassziban tartották a mentőbrigádok országos versenyét, melyre külföldi résztvevőket is hívtak. Összesen negyven orvosi, felcseri, diák- és veteráncsapat vetélkedett három napon át azért, hogy kiderüljön, ki tudja a feladatokat legszakszerűbben, maximális pontossággal végrehajtani. Különös hangsúlyt fektettek a rendőrséggel és a katasztrófa-elhárítókkal való együttműködésre. A sofőrök nehezített forgalmi körülmények között tettek tanúbizonyságot gyorsaságukról és ügyességükről, […]

Széljegyzet: A diploma értéke

Aki rég nem járt Kárpátalján, illetve Ungváron, az most alaposan elcsodálkozhat, mert az utcát járva lépten-nyomon egzotikus külsejű nőkbe, férfiakba botlik. Ám nem azért vannak itt oly sokan muszlimok, hinduk, megannyi afrikai és ázsiai nép fiai, lányai, mert Ukrajna menekülteket befogadó országgá vált. Bár szép számmal akadnak olyanok is, akik vidékünkön át akartak illegálisan az […]

(Még) tovább kellene emelni a nyugdíjkorhatárt

Olyan kevés dolgozó fiatal jut a nyugdíjasokra, hogy a jelenlegi nyugdíjasok életszínvonalának fenntartásához szinte mindenhol évekkel kellene megemelni a nyugdíjkorhatárt. Új elemzés készült az európai társadalmak elöregedése és a munkaerőhiány közti kapcsolatról. A 35 tagú Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban vizsgálták meg a nyugdíjrendszer változásait az utóbbi évtizedekben. Az látszik, hogy ezekben 1980-ban […]

Rózsahölgyek táncháza

A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága (KRT) táncházat szervezett a Sodró együttes részvételével a Csilla von Boeselager szociális központban. Az előkészületeket hatalmas zápor törte meg, de mire a meghívott gyerekek és szüleik megérkeztek, már verőfényes napsütés fogadta őket. Az egybegyűlteket Mező Dianna, a KRT elnöke köszöntötte. Elmondta, a táncházzal mindazon fiatalokat szerették volna összehozni, akik részt vettek […]

„Kinek mit jelent a gazdagság…”

Nem könnyű eligazodni rajta. Ami társalgás közben rögtön kitűnik – sokoldalú és olvasott. Szavahihető, kissé kritikus, ám csendes alkat. Nem szokott unatkozni, roppant kíváncsi ember, mindig keres magának valamilyen elfoglaltságot. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kosztur András, a Momentum Doctorandus elnöke – Korán eldöntötte, hogy történész lesz. Minek köszönhető ez a szilárd elhatározás? […]

Készítette walenta © 2018 KISZó.net