Művészetben a jövő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol Ugocsában egy zeneiskola. E hely jeles vala, hiszen a tiszaháti földművesek híresek voltak arról, hogy a szántás-vetés porát előszeretettel mossák le magukról borral és nótával.

Dolgozott itt „a Bárány”, vagyis az a Bárány József, aki mindmáig legenda Ungon és Beregen, ha nótás kedvű negyvenesek leülnek egy kancsó bor mellé. Itt indult el a világhírnév felé a Viskről Tiszahátra származott Pál-família. Pál Lajos bácsit, a fiát, Pál István „Szalonná”-t és lányát, Esztert már senkinek sem kell bemutatni, hiszen a „Viski csárdás”-t meg a „Zölderdőben, de magos a juharfá….”-t kevesen tudják úgy interpretálni, mint az alapokat Tiszapéterfalván elsajátító Pál testvérek. Aztán meg volt itt egyszer – meg hála az égnek ma is van – egy Kokas Banda, mely napjainkban viszi tovább Kárpátalja-szerte a tiszaháti népzene hagyományait, köszönhetően Kokas Karcsinak és gyermekeinek.

Szóval a tiszapéterfalvai művészeti suli letett ezt-azt a magyar népzene és hagyományok asztalára, ám mára megértük, hogy az enyészet vasfoga igencsak kiadós darabokat harapott ki belőle. Nem titok ugyanis, hogy ma Ukrajnában, és azon belül Kárpátalján igencsak hallgatnak a múzsák, hiszen a prímet a fegyverek dörgése viszi. Ha pedig a művészetek ógörög nagyasszonyai hallgatnak, nincs más megoldás: a helyi hölgyeknek kell átvenni a szerepüket. Még az a szerencse, hogy a magyar lányok-asszonyok igencsak kemény fából faragottak. Ha pedig csatlakozik hozzájuk egy hasonló kvalitásokkal rendelkező, Erdélyországból Magyarországra származott „jóboszorkány”, akkor nincs lehetetlen.

Túlzó szavak? Nos, döntse el mindenki maga, hiszen

amikor Borszéki Molnár Dalmát, az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány kuratóriumi elnökét, Várnagy Andrea zongoraművésznőt és Engi Erika zongoratanárnőt Tiszapéterfalván együvé sodorta a végzet, valami elkezdődött a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolában.

– Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a három hölgynek –emelte ki Király András intézményvezető – hiszen nélkülük igencsak nehéz helyzetben lett volna a nagyhírű tiszaháti zeneiskola. Az elmúlt idők ugyanis nagyon megviselték az épületet. Az utóbbi években a nézőink nem egy alkalommal nagykabátban hallgatták a hagyományos karácsonyi koncertünket és telente bizony gyakran elgémberedett a nebulók ujja a foglalkozásokon, mert az intézmény hőszigetelése és fűtése igencsak problematikus volt. Aztán egyszer Engi Erika kolléganőm jóvoltából pont a legzimankósabb időszakban jött el továbbképzést tartani Várnagy művésznő és vele Borszéki Molnár Dalma, aki tarthatatlannak minősítette a helyi viszonyokat.

– Nos, a tavalyi tél során tapasztalt spártai viszonyokat tényleg tarthatatlannak gondoltam – kapcsolódott a beszélgetésbe Dalma asszony –, hiszen

a gyakorlás során nagykabátban és kesztyűben nem igazán lehet a finom hajlításokra összpontosítani.

A Várnagy művésznő és tanítványai koncertjét követő beszélgetésen aztán kiderült, itt bizony nagyon komoly problémák vannak a nagy múltú intézmény üzemeltetése terén. Megpróbáltunk hát segíteni a rendelkezésünkre álló eszközökkel.

– Nevezetesen?….

– Szinte az első megkeresésünkre partnerre leltünk Magyarország Külügyminisztériumában, mely vállalta a kazán, a nyílászárók és a fűtőtestek cseréjét, ami mára meg is valósult. No de ahogy mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy, és a legégetőbb problémák után egy másik vis major is napirendre került: a zeneiskola tetőszerkezete.

Szinte hihetetlen, de ma Tiszapéterfalván egy zenei képzést biztosító intézményben nem a termek akusztikája és a hangszerek minősége a legfontosabb, hanem az, hogy ne ázzon be a tanterem.

Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a nemzetpolitikai államtitkársággal, ahonnan újabb támogatásra kaptunk ígéretet. Dr. Grezsa István miniszteri biztos garantálta ugyanis, hogy az államtitkárság minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a folyton beázó 800 négyzetméteres tetőszerkezetet mihamarabb kicseréljük egy, a mai kornak megfelelőre.

A magyarországi segítség és finanszírozás persze önmagában kevés lett volna. Tóth Bálint, a község polgármestere viszont szerencsére már elég nagy tapasztalattal rendelkezik az ilyen jellegű felújítások megszervezésében, és nem volt ez másképp a zeneiskola esetében sem. Szervezőkészségének köszönhetően nagyon operatívan és gyorsan zajlanak a munkák, amiért külön köszönet illeti.

– Nincs mit szépíteni – vette vissza a szót Király András –, a megyei és a járási költségvetés a magyar tannyelven oktató művészeti iskolák finanszírozása terén nem erőlteti meg magát. Vaszil Juhász, a járási művelődési osztály vezetője szinte restellkedve köszönte meg Dalma asszony érkező segítséget, hiszen jól tudja, milyen nehéz helyzetben vagyunk. Neki is és nekem is kissé megalázó, hogy anyaországi segítségre szorulunk, de nem baj. A lényeg az, hogy pár esztendő múlva is legyenek e falak között Pál István „Szalonnák” meg Kokas Karcsik, mert amíg ilyen embereket tud kinevelni a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola, addig nincs még veszve az ugocsai magyarság.

Matúz István

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó