„… nem bonyolítom túl a dolgokat”

Sokan ismerik már Kárpátalján is. Alapítványukkal rengeteget segítenek az itteni magyarságnak, elég, ha csak a legutóbbi, Tiszapéterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskola felújítására gondolunk. Erős jellem, mégis szerény és jószívű erdélyi lány. Precíz és jó munkabíró, s ezt másoktól is elvárja. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Borszéki Molnár Dalma, az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány (EMIA) elnöke.

– Vezetéknevével szülővárosa előtt tiszteleg.

– Borszékről, Székelyföld legészakibb településéről származom. Talán ez is összefüggésben van azzal, hogy sokkal jobban megértem és átérzem a leszakadt országrészekben élők nehézségeit. Habár családommal még gyerekkoromban Budapestre költöztünk, a gyökereit soha nem felejti el az ember.

– Hogyan jött az alapítvány ötlete és az, hogy Kárpátalján is segítő kezet nyújtsanak?

– Mindig is nagy álmom volt egy alapítvány létrehozása. Korábban is segítettünk ott, ahol tudtunk, de ennek nagyobb teret szerettünk volna adni. Egy alkalommal Ivanics Katalinnal, későbbi alapítónkkal úgy döntöttünk, létrehozzuk az Együtt Mindannyiunkért-ot. Szilárd elhatározásunk, hogy kizárólag olyat hozunk be az alapítvány tevékenységébe, amiről érezzük, hogy abszolút jó, és megkérdőjelezhetetlen a hitelessége. Hisz addig tud jól működni valami, amíg tiszta szívvel, jó szándékkal csinálja az ember.

Tavaly mikor egy alkalommal Várnagy Andrea zongoraművész komolyzenei kurzusára érkeztem Kárpátaljára, Tiszapéterfalvára, valami megerősödött bennem a vidékkel és az itt élőkkel szemben. Hirtelen úgy éreztem, itthon vagyok. Székely leányként, az Anyaországban lévő otthon mellett egy harmadik hazára találtam itt. Ettől kezdve nem volt kérdés, hogy nem csak a ZeneVarázslat programot fogjuk segíteni, hanem egyéb dolgokba is belevágunk a vidéken. Körülnéztem, és láttam, hogy nagyon sok tennivaló van itt. Észrevettem azt is, hogy rengeteg ember dolgozik a helyzet jobbá tételén. Az anyaország is segít, de az itteni emberek sokat küzdenek; csodálatomat váltotta ki a hozzáállásuk, hogy nem csak elvárják, hogy valaki segítsen, hanem hozzá is tesznek. Tudom, ez természetes kéne legyen, de sajnos sokszor nem az. Ez óriási dolog. Így indultunk Kárpátalján, és reméljük még inkább ki tudjuk itt terjeszteni tevékenységünket.

Vannak további célkitűzéseink – nem csak Kárpátalját érintőleg – ezekről ígérem, időben beszámolunk. Nagyon sok a feladat a világban. Ezeket egyedül természetesen nem lehet kivitelezni, de szerencsére nagyon sokan állnak mellettünk.

– Van kedvenc mondása?

– A szervezetünk egyik prioritása a rászoruló gyermekek, ifjaink megsegítése és a tehetséggondozás. Sok a levél, de egy a fa – szoktam mondani gyakran. Arra törekszünk, hogy minél több levelet ott tartsunk a fán, öntözzük őket, tápláljuk. Másik mottóm: Adjon az Isten szép jelent és szebb jövőt!

– Mesélne a családjáról?

– Nemrég valaki azt mondta nekem: „Te nagyon bátor vagy, Dalma”. Erre azt válaszoltam: Könnyű úgy bátornak lenni, hogy ilyen családja van valakinek, mint az enyém. Két csodálatos ember gyermeke vagyok egy olyan testvérrel, akit nem csak szeretek, de mélységesen tisztelek. A sógornőm az egyik legjobb barátom is egyben. Ilyen összetartó családot nem nagyon látok a környezetemben.

Két kisfiam van, Péterke és Lacika. 6 és 8 évesek. Közvetlen és eleven gyerekek. Remélem, hogy nagyon sokáig mellettük lehetek és értéket hozok az életükbe. A fiúk is voltak már Kárpátalján, haza sem akartak menni.

Hálás lehetek Istennek, hogy a családom által megtanított, hogy ne a gyengeségeket keressem, hanem a mindig jelen lévő csodát; hogy megtanultam: minden problémára van megoldás. Különösen így, hogy itt vagyunk egymásnak.

– Van valamilyen hobbija?

– Nagyon sok mindent csinálok szívesen. Szeretek sétálni, futni, olvasni, egy jót beszélgetni a barátokkal… Szükség van a lazításra is néha, különösen, hogy legtöbbször hajnalba nyúlóan dolgozom, és még aludni sincs időm. De maga a munkám a hobbim is egyben, nagyon szeretem.

– Mi a gyengéje?

– A szalonnán kívül? (nevet)

– Mivel lehet feldühíteni?

– Nem szeretem, ha valaki tiszteletlen. Nem kifejezetten velem szemben, hanem ha látom, hogy másokat megaláznak. Azt nem bírom nézni. Szókimondó vagyok. Ha szükséges, közbe is lépek. Némán nem lehet tevékenynek lenni.

– Mi az, amit nem gondolnának önről?

– Mindenkivel beszélgetek, közvetlen vagyok, olybá tűnhet, hogy lazán kezelem az életet. Valójában azonban szögegyenesen gondolkodom, nem bonyolítom túl a dolgokat. Véleményem szerint úgy tudsz békében élni magaddal és másokkal, ha becsülettel teszed a dolgod és nem mással foglalkozol.

– Jellemző Önre a szétszórtság?

– Amikor fáradt vagyok, akkor talán nehezebben megy a koncentrálás, de egyébként nem.

– Mit figyel meg először az embereken?

– Az összképet, a benyomást. Nem elemzem az embereket. Viselhet bárki bármilyen álarcot, előbb-utóbb úgyis lehullik. Mindenkiben próbálom meglátni a pozitívumot először, de ha nem jól ismertem ki az illetőt, akkor veszek egy mély levegőt és továbblépek.

– Ez azt jelenti, hogy könnyen feldolgozza a megrázkódtatásokat?

– Nagyképű lenne ezt mondani. Nagyon sok minden engem is megérint, bánt. Előfordul, hogy napokig, hetekig rágódom valamin, de az élet megy tovább, nem lehet leragadni bizonyos dolgokon. Pláne fölösleges problémákon. Tudom, ezt kimondani könnyű, de sokszor nehéz felismerni.

– Vallásosnak tartja magát?

– Igen. Katolikus és református templomba is járok. Otthon is imádkozunk, a gyerekeimet is igyekszem úgy nevelni, hogy tudjanak hálát adni, nem csak mindig kérni. Isten, haza, család – alap és elengedhetetlen az életemben.

– Milyen emberi tulajdonságokat értékel?

– Könnyen bizalmat szavazok az embereknek. Bízom az önzetlen jóakaratban. Ám ha valakiről egyszer kiderül, hogy hazudott, sokkal nehezebb újraépíteni a kapcsolatot. Nagyon sokszor rájövök, hogy bizonyos személy nem mondott igazat, de attól a pillanattól már nem tartom érdemesnek arra, hogy vitába bocsátkozzak vele. Csak feleslegesen elviszi az energiámat. Nem célravezető dohogni a dolgokon.

– Mitől érzékenyül el?

– Rengeteg dologtól, gyakran könnybe lábad a szemem. Sokat sírok, de olyan jólesően… Egy életérzéstől, könyvtől vagy filmtől is meghatódok, de az is elég, ha a fiaimra nézek.

– Mi az álma?

– Talán vicces, de gyerekkorom óta azon gondolkodom, hogy milyen lesz, ha megöregszek. Látom magam előtt, ahogy a gyerekeimmel, unokáimmal körbevéve, a kandalló körül ülünk, szeretetben. Ez az álmom, hogy olyan boldog családom legyen majd, mint amilyen boldog családban most élek.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó