Milyen lesz a választási kampány?

Hivatalosan még el sem kezdődött a jövő évben esedékes elnökválasztás jelöltjeinek kampánya, de a politikai porondon a birkózás már javában zajlik. Helyén való-e ez így? – kérdezte a KISZó Mihajlo Selemba politológust.

– Mikor kell elkezdődnie a választási kampánynak?

– Nem hivatalosan már abban a pillanatban kezdetét veszi, amikor lezajlik az előző. A regnáló elnök is már másnap hozzálátott az agitáláshoz. Úgy fél éve pedig mindenki rákapcsolt és bizony már javában megy az adok-kapok. Nincs ebben semmi rendkívüli. Más országokban is így csinálják. Egy dolog a hivatalos rész, és egészen más a rejtett kampányolás. Azt is szem előtt kell tartani, hogy alig fél esztendő maradt az ország új elnökének megválasztásáig.

– Ön szerint lesz-e különbség a jövő évi és a korábbi elnökválasztások között?

– Szerintem ez lesz az eddigi legérdekesebb, legizgalmasabb valamennyi ukrajnai elnökválasztás között. Korábban általában két jelölt között dőlt el a csata, mint például Timosenko és Janukovics párharcában. Petro Porosenko megválasztása sem volt izgalmas, hisz nem voltak komoly ellenlábasai. Most pedig még a konkrét jelöltek sem ismertek.

– A közvélemény-kutatások ellenben már tudni vélik, kik indulnak az elnöki székért.

– Az ilyen felmérések csalókák, szerintem nem tükrözik a valóságot. Ma még nem tudni, kik szállnak ringbe. Porosenkóról beszélnek, mint esélyesről, de még ő sem jelentette be, hogy indulni kíván. Ugyanez a helyzet Timosenkóval is. Az ellenzéki blokk soraiban sem tisztázott, kit fognak jelölni. Az sem ismert, mely erők akarnak majd összefogni.

– Előretörhetnek-e a főleg keleti régiók támogatottjai?

– Bárki legyen a jelöltjük, az elnökválasztáson nincs esélye. Ám szerintem nem is ez a fő céljuk. Ők ezt a rákövetkező parlamenti voksolás fő erőpróbájának tekintik. Itt kirajzolódik majd, kikre is számíthatnak.

– Ki lehet Ukrajna új elnöke?

– A regnáló elnök egészen biztosan újra jelölteti magát, és mindent el fog követni, hogy ő legyen a befutó. Félretette a szociális és a gazdasági kérdéseket. Inkább az ukránok nemzeti érzelmeit próbálja meglovagolni, a nyelvi kérdésekkel, a vallási ügyekkel és a honvédelemmel akar választói szívéhez közeledni. Az ellenfelei – előreláthatóan Julija Timosenko is az lesz – viszont inkább a szociális problémákra koncentrálnak. Szerintem közöttük fog eldőlni a harc. Mindkettőjüknek erős csapata van. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a lakosság jelentős része valami újat szeretne. Ezért biztosan sok jelölt lesz, akik a maguk fényezése mellett az ellenfelek befeketítésén fognak fáradozni. Azt biztosra veszem, hogy lesz második forduló.

Balogh Csaba

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó