20 éves a Credo

„Tartsd meg hazánkat, Isten”. Ezekkel a szavakkal nyitotta vasárnap Kisgejőcön a 20 éves Credo Művészeti Fesztivál záróünnepségét a kisgejőci Gyöngykaláris Kórusiskola. Pénteken Rát, szombaton Szalóka adott otthont a rendezvénynek.

A szintén kisgejőci néptáncosok után a Szekszárdról érkezett Bartina zenekar varázsolt fergeteges hangulatot a teljesen felújított Kisgejőci Egry Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum sporttermében.

A Ráti Szt. Mihály Gyermekotthon Zenede és a 10 éves szalókai Nyitnikék Művészeti Iskola fellépése után a Kikelet és a Ta Deum foglalta el a színpadot.

Györkéné Csákány Marianna elérzékenyülve idézte fel a kezdeteket, hálát adva Istennek az elmúlt 20 évért, amiből tizet már a kórusiskola vezetőjeként élt meg. Az alapító Ivaskovics József csatlakozott a Gyöngykalárishoz, majd a közönséget is bevonva közösen elénekelték Horváth Sándor Mert a haza című megzenésített versét. Vastaps járt érte.

Az énekkar, kiegészülve az egykori diákokkal, egy közös dalt adott elő, majd valamennyi fellépő közösen énekelte az Örökségünket.

Az est befejezéseként a Kárikittyom Trió, illetve a Kárikittyom AntiCeleb Orchestra szórakoztatta a nézőket.

Szemszicskó Beáta

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó