Korjatovics-emlékszoba nyílt a munkácsi várban

Az elmúlt hétvégén neves vendégeket fogadott a munkácsi vár – Litvánia kárpátaljai tiszteletbeli konzulátusa szervezésében felavatták a Korjatovics-emlékszobát a Latorca-parti sasfészekben. Mint az avatóünnepség résztvevői – Marius Janukonis, Litvánia rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövete, Viktor Harapko, Litvánia kárpátaljai tiszteletbeli konzulja, Andrij Baloga, Munkács polgármestere – megfogalmazták, az ünnepség messze túlmutat egy helyi eseményen, hiszen a két országnak a múltban és a jelenben való együttműködésére is utal. Az avatóünnepségen jelen voltak a történelmi egyházak képviselői, akik megszentelték az emlékszobát.

A Korjatovics-emlékszobában felvonultatott anyag Ukrajnai és Litvánia különböző szegleteiből került összeállításra. A gyűjtőmunka tavaly kezdődött, amikor Korjatovics egyik korabeli ábrázolásának másolatát elhelyezték a várban (az eredeti festmény a munkácsi Csernek-hegyi kolostorban található). Maga a kiállítási anyag három részből áll: Korjatovics Tódor, Gediminas litván nagyfejedelem unokája; a Korjatovicsok, mint Podólia fejedelmei és Korjatovics Tódor, a munkácsi uradalom birtokosa.

Mint Marjus Janukonis nagykövet kifejtette, Munkács egyike a legépebben fennmaradt váraknak Ukrajna területén, s éppen ezért a litván múzeológusok számára nagy megtiszteltetés volt, hogy munkájuk gyümölcse éppen itt kerül bemutatásra, – Ez azért is fontos, hiszen ez a közös történelmünk része. Az Önök városa, akárcsak Korjatovics korában, de ugyanígy napjainkban is Európa részét képezi.

A kiállítás központi motívuma a litván történelmi címerből ismert „vytis” (lovag), amely egy páncélos lovagot ábrázol lovával, pajzsán a kettős kereszttel (valószínűleg a kiállítás összeállítói vele is Korjatovicsra akartak utalni). Az esti órákban a munkácsi drámai színházban bemutatásra került a Korjatovics Tódor című történelmi dráma.
Valószínűleg olvasóink többsége számára ismeretlenek azok a történelmi körülmények, amelyek Korjatovics Tódort vidékünkhöz, Munkácshoz kötik. Éppen ezért felkértük dr. Zubánics László történészt, idézze fel számunkra, hogy ki is volt az a litván herceg, aki meghatározta a XIV—XV. századi helyi szláv kultúra fejlődését, akit a helyi ukránság olyannyira sajátjának érez, hogy a munkácsi várban szobrot is kapott, Ungváron pedig a város főterét nevezték el róla?

Történelmi dosszié:
A Korjatovics-família története szorosan összefonódik a Litván Nagyfejedelemséggel, illetve annak egyik részfejedelemségével, a podóliaival. A ház első feje Korjat Mihály (Karijotas), novogrudszkij fejedelem, Gediminas, a litván nemzeti dinasztia megalapítójának fia volt (a világtörténelemben a dinasztia Gedimin egyik unokájáról, Jagellóról vette a nevét). Születési dátuma ismeretlen, csupán halálának éve, 1358 maradt fenn. Gediminasnak különböző feleségeitől 7 fia és 6 lánya született. Apjuk halála után a fiúk harcot indítottak a nagyfejedelemi trón megszerzéséért. A család két ágából végül az ifjabbik rangidőse, Olgerd (Algirdas, kereszténységben Dmitro) került hatalomra.
A Korjatovicsok többek között részt vettek a galíciai örökösödési háborúban, amelyben unokabátyjukat, Ljubart-Dmitrot támogatták III. Kázmér lengyel és Lajos magyar király ellen. Valószínűleg ekkor kapták meg a család állandó birtokát, Podóliát is. A család rangidőse, Jurij neve többek között a lengyelekkel kötött békeszerződésben is feltűnik. (Egyes magyar források szerint Jurij /Jerzy/ egy ideig Moldva fejedelme is volt, akit Opuliai László orosz vajda /galíciai helytartó/ segített a szomszéd ország trónjára, s akit saját helytartója, I. Péter (Musat) mérgeztetett meg.)
A család egyik másik tagja, Dmitro, aki nevét a család egyik birtokáról Bobrok-Volinszkijre változtatta, előbb a szuzdali fejedelem szolgálatába állt, majd 1371-től a moszkvai nagyfejedelem veje és fővezére lett. 138o-ban neki köszönhetően nyerték meg a moszkvaiak a kulikovói csatát Mamaj emírrel szemben, mert a tartalék sereg vezéreként a végsőkig kitartott.
A család további férfitagjai – Konstantin, Olekszandr – valamennyien viselték a podóliai fejedelem címét. Családi örökségüket nem csupán a lengyel expanzióval, de saját nagybátyjukkal, Olgerddel szemben is védelmezniük kellett. Délről a fejedelemséget pedig a tatárok is fenyegették, így a Korjatovicsok időnkét adót fizettek az Arany Hordának. A magyar királysággal először 1377-ben kerültek közvetlen kapcsolatba, amikor Lajos királynak hűséget esküdtek.

Olekszandr Korjatovics a Hordával folytatott háborúban esett el, ezért Podólia következő fejedelme öccse, Tódor (Fegyir) lett. 1385-ben Hedvig (Lajos magyar király lánya) lengyel királynő és Jagelló (Olgerd fia) litván nagyfejedelem házasságával a két ország perszonálunióra lépett, amelyet a krevói unió erősített meg. A szövetség révén jelentős változások által be a litván államban, amely ellen Korjatovics szövetségre lépett a kijevi, a sziverszki, a vitebszki Gedimin-leszármazott fejedelmekkel és Románnal, Moldva urával. A velük szemben indított háborút Witold (Kejstut fia, a későbbi litván nagyfejedelem) vezette. Witold egyenként bánt el a szövetségesekkel, 1393-ben tavaszán pedig szétverte a podóliai-moldvai seregeket is. Korjatovics Tódor ekkor elhagyta fejedelemségét, hogy külföldön keressen segítséget. Leginkább Magyarország támogatására számított, ahol ekkor unokaöccse, Zsigmond uralkodott.
Korjatovics Tódor valószínűleg Moldván keresztül jutott el Magyarországra. Távollétét kihasználva a polgárság egymás után adta fel a városokat, még az olyan bevehetetlen erősségeket is, mint Kamjanec. A fejedelem nem békült ki Jagellóval, mint tették ezt rokonai, hanem Magyarországon maradt, podóliai felségjogait pedig Zsigmondra ruházta, aki cserébe Munkács és Makovica hatalmas uradalmait adományozta rokonának. Magyarországon ekkor a főnemesi ligák uralkodtak, akik ellen Zsigmondnak szüksége volt egy vérrokona támogatására. Bereg és Sáros vármegyék főispánjaként Korjatovics ellenőrzése alá kerültek az itteni királyi várak is, illetve ezeken a területeken őt illette meg a bíráskodás joga is. A későbbiekben Máramaros vármegye is irányítása alá került. Ezzel pedig majdnem a teljes északkeleti, azaz a lengyel határvidéket Korjatovics védelmezte. Nála, aki kérlelhetetlen ellenfele volt Jagelló Ulászlónak, a király nem találhatott jobb szövetségest. Erre mutatnak az 1411-i események is, amelyek a sárosi-szepesi határvidéken történtek. Igaz, elsősorban erőfitogtatásról volt szó, amelyből a legnagyobb részt Korjatovics vette ki, aki a legnagyobb bandériummal vonult fel. Az 1412-ben megkötött lublói szerződésben Zsigmond jelentős engedményeket lett Ulászlónak Galícia, Podólia és Moldova államjogi helyzete felől. Ezt a gesztust a lengyel uralkodó magyarországi látogatással köszönte meg: előbb Kassán, majd Budán kereste fel Zsigmondot.

Tódor fejedelem ugyan az uralkodó közvetlen környezetében, a budai udvarában élt, sőt rokonát a konstanzi zsinatra is elkísérte, kortársaival, a Garaiakkal, Cilleiekkel szemben nem avatkozott be az ország belpolitikájába, sőt országos tisztséget sem vállalt. Korjatovics részt vett a vesztes nikápolyi csatában is, ahol török fogságba esett. (A Zsigmond-kori Oklevéltár anyagai szerint ekkor, azaz 1397–1401 között a beregi főispáni tisztet Perény (III.) Miklós főlovászmester viselte.) Csupán jelentős összegű váltságdíj kifizetése árán szabadult ki. A fejedelem szomszédjával, Perényi Péterrel együtt lépett fel a Drágffyakkal szemben, akiktől elfoglalták a királyházi uradalmat. Lányai magyar főurakhoz mentek férjhez. Mivel fiági leszármazottai nem voltak, a munkácsi és a makovicai uradalom visszaszállt a koronára.

A krónikák szerint Korjatoviccsal együtt közel 40 ezer bevándorló érkezett az országba. Ha figyelembe vesszük, hogy a fejedelem elmenekült országából, ez elég valószínűtlen, azonban a későbbiekben jelentős mértékben hozzájárulhatott a munkácsi uradalom addig lakatlan részeinek betelepítéséhez. Számos kenézség alapítása kapcsolódik a család nevéhez. A munkácsi várúr sokat „háborúzott” szomszédaival, így a Kerepeczi, a Salánki és a Komlóssy családokkal a birtokhatárok megállapítása ügyében, ezért azokat többször perbe idéztette a leleszi konvent előtt. Az írásos és a régészeti források szerint Korjatovics Tódor idején épül ki a munkácsi vár tipikus lovagvárrá. A diósgyőri királyi vár mintájára épült négybástyás, donjonos (lakótornyos) lovagvár nyomai ma is láthatók a munkácsi felsővárban.

Korjatovics és felesége Olga (Valha) nevéhez fűződik a munkácsi kolostor megalapítása is, amely szolgálatára 136o-ban kelt oklevelükben (mint kiderült az oklevelet a későbbiekben hamisították) Lauka és Boboviscse községeket rendelték: „Regeszta: Munkács, 8. d. mensis Martii. Koriatovic Tódor munkácsi fejedelem bizonyítja, hogy Szent Miklós tiszteletére Munkács oppidum mellett görög vagy rutén ritusú monostort alapított rutén monachusok részére és a monostornak, illetve a benne élő barátoknak adományozza örök jogon Bobowiszcze és Lawka villákat, egyben meghatározza a villák, illetve lakóik részéről a barátoknak beszolgáltatandó sertések mennyiségét, valamint a többi úrbéri terheket.”
Számos monográfiában kitérnek arra, hogy Zsigmond király „bácsikájának” nevezte Munkács urát. Vojtovics Leontij „Kelet-Európa fejedelmi dinasztiái a IX—XVI században” című munkájában arra próbál következtetni, hogy a rokonság Korjatovics felesége, Olga révén állt fenn, aki Kotromanic István bosnyák bán lánya volt, azaz Zsigmond első feleségének, Mária királynőnek nagynénje. Azonban a rokonsági kapcsolat sokkal egyszerűbb: mind a Korjatovicsok, mind Zsigmond közös őse Gediminas litván nagyfejedelem – Korjatovics Tódornak nagyapja, Zsigmond királynak pedig anyai ágú ükapja volt a nevezett uralkodó.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó