Örvendezni gyűltek Nagyszőlős római katolikusai

Ha a nagyszőlősi Szent Cecília temetőkápolna beszélni tudna, sok szomorúságról regélhetne. Egyéni és közösségi sorsokról. Utolsó útjukra kísért magyarokról, „málenykij robotra” hurcolt nemzettársainkért mondott könyörgéseinkről, és az egyik legnagyobb múltra visszatekintő szerzetesrend, Assisi Szent Ferenc követőinek Ugocsából való kiseprűzéséről. De az elmúlt mintegy 50 évben ez a kápolna sok örömnek is tanúja volt, hiszen mint a nagyszőlősi római katolikusok utolsó bástyája, láttak e falak esküvőt és keresztelőt is szép számmal.

Az elmúlt szombaton is örvendezni találkoztak a város még ma is szépszámú római katolikus hívei, noha részben a valamennyiünk életében biztosan elkövetkező legszomorúbb állomáshoz, az elmúláshoz is kapcsolódott összejövetelük. A temetőkápolna megújult, megfiatalodott, valamint a lakosság ezentúl egy frissen épült ravatalozóban és hozzá kapcsolódó hűtőházban bonyolíthatja le elhunyt szeretteinek búcsúztatását. Szándékosan használom a „lakosság” szót és nem a „Nagyszőlős római katolikus közössége” kifejezést, mert a derék ferencesek,

felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül, minden Krisztus-hívőnek felajánlották az intézmény használatának lehetőségét.

A jeles eseményt megtisztelte jelenlétével Majnek Antal Kárpátalja római katolikus püspöke, Juhász Hajnalka, a KDNP parlamenti képviselője, Gyebnár István, a beregszászi magyar konzulátus frissen kinevezett konzulja, Rezes József, a megyei állami közigazgatás nemzetiségi és vallásügyi osztályának vezetője, Bocskai István polgármester, valamint a kárpátaljai történelmi egyházak képviselői.

Elsőként Magyar Gergely házfőnök szólt az egybegyűltekhez. Szentbeszédében az örök emberi igazságok összekötő erejét taglalta. Az olyan igazságokét, mint amilyen a gyász is, mely minden fájdalma ellenére összeköti az embereket, és ma Kárpátalja keresztényei számára nem lehet semmi fontosabb, mint az egymás iránt érzett felelősség és összetartás. Se kard, se nyomor ne tudjon elválasztani bennünket Istentől és egymástól.

Majnek Antal püspök úr 1982 júliusára emlékezett, mikor e kis kápolnában tarthatta első kárpátaljai szentmiséjét. Idézte a múltat, melynek során a hatalom a temetőbe száműzve – a szovjethatalom éve során Nagyszőlős római katolikus templomait az állam elkobozta, csak ez a kápolna maradt a híveknek – igyekezett halálra ítélni a város római katolikus hitéletét, ám ez nem sikerült.

Juhász Hajnalka KDNP-s képviselőasszony a hit melletti tanúságtételre emlékeztetett, melynek a kápolna is jelképe. Arra, hogy a lángoktól ölelt keresztény Európa számára csak egy út járható: az egymás iránti felelősségvállalás és hitünk, múltunk, hagyományaink megőrzése. Minderre pedig talán legjobb példa Magyarország Alaptörvénye, mely világosan kimondja, hogy a magyar nemzet minden tagja felelős minden magyarért.

Gyebnár István konzul elismerését fejezte ki a kárpátaljai magyarság kulturális és nyelvi hagyományainak szívós védelmezéséért, amihez az anyaország további segítségnyújtásáról is biztosította a megjelenteket.

Rezes József a megyei közigazgatás, Bocskai István pedig a város nevében mondott köszönetet a magyar államnak, a Bethlen Gábor Alapkezelőnek és valamennyi állami és civil szereplőnek azért, hogy hozzájárult az intézmény átadásához.

Az esemény fényét a Semjénné Menus Gabriella vezette budapesti Szent Angéla Ferences Gimnázium kórusa emelte. A ceremónia záróakkordjaként Majnek püspök úr megáldotta a falakat és a résztvevőket.

Matúz István

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó