Szőlészet-borászat volt a téma

A kárpátaljai szőlészet és borászat helyzetéről, a benne rejlő lehetőségekről cseréltek eszmét az ungvári Bagolyvárban rendezett nemzetközi gazdasági fórum résztvevői. A tanácskozást a megyei állami közigazgatás és a megyei tanács szervezte.

Vidékünk vezetőin kívül megjelentek az ágazati minisztérium képviselői, ukrajnai és külföldi vállalkozók, üzletemberek, borászatban érdekelt szakemberek. A megyei tanács nevében Barta József első elnökhelyettes fejtette ki álláspontját. Tapasztalt szőlészként és bortermelőként elmondta, Péter Csaba személyében olyan egyéniség vezeti a megyei tanács határ menti együttműködési, turisztikai és gyógyüdültetési állandó bizottságát, aki szívén viseli az ágazat sorsát, és mindent elkövet annak felélesztéséért. Megyénk vezetése partner e törekvéseiben. Az első alelnök közölte, ő maga 150 tőkéből és 40 fajtából álló szőlőültetvényt telepített, mert szerinte aki igazán boldog akar lenni, az egész évben a szőlővel és a borkészítéssel foglalkozik.

A fórumon elhangzott, vidékünk gazdái és szakemberei eredményesen együttműködnek több uniós tagállammal. Közülük a legtöbb támogatást, szakmai jó tanácsot a fejlett szőlőműveléssel rendelkező Bács-Kiskun-megye szakembereitől kapják.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó