Hármas magyar jubileum az egyetemen

Népes vendégsereg ünnepelte az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszéke létrejöttének 55., a Hungarológiai Központ megalapításának 30., illetve a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar (ma Ukrán–Magyar Oktatási–Tudományos Intézet) létrehozásának 10. évfordulóját. Ez alkalomból tartott ünnepi ülést az UNE UMOTI Tudományos Tanácsa az ungvári Ilko galériában.

Spenik Sándor kiemelte, habár Ukrajna sokat változott az elmúlt tíz évben, a magyar kar céljai nem változtak: minőségi oktatást nyújt, magyar értelmiséget nevel, a szülőföldön maradásra ösztönöz. Az UMOTI igazgatója elmondta, 2014-től az országos gazdasági válság az intézetre is rányomta a bélyegét.

– Ebben a helyzetben sokat segített az egyetem és a magyar kormány. Ekkor történtek meg azok a fejlesztések, amiknek köszönhetően korszerű laboratóriumokat, jól felszerelt a szaktantermeket alakítottak ki, és létrejött a Bercsényi könyvtár. Amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy sikerült felújítani a diákszállót is, ahol kiváló körülmények között lakhatnak a hallgatók.

Az igazgató büszkén emelte ki a tudományos munka eredményét, amit az is igazol, hogy nemzetközi versenyeken is megállják a helyüket. Mint fogalmazott, több mint 1700 diákot bocsátottak már ki, akik sikeresen elhelyezkedtek.

Örvendetes, hogy minden évben akad jelentkező a doktori képzésekre, már 27-en megvédték tudományos disszertációjukat.

Volodimir Szmolanka a kar beindulásáról beszélt, egyedinek és dicséretesnek nevezte az utóbbi tíz évben elért fejlődést. Az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora megjegyezte, az UMOTI az egyik legjobban felszerelt intézmény, amely állandóan új lehetőséget biztosít mind az oktatóknak, mind a diákoknak. Büszkén emelte ki, hogy tizenhárom évvel ezelőtt a magyar karon nyílt meg a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék is.

Örömét fejezte ki azt illetően, hogy az egyetemen minden nemzetiségnek – legyen az ukrán, magyar, román, szlovák – lehetősége van megvalósítani a céljait.

Ünnepi beszéde végén elismerésben részesítette: Imre Gyula igazgatóhelyettest, Nagy Natália, Csuka Emőke, Turóci Jolán, Kulcsár Tímea és Belikánics László oktatókat, tudományos munkatársakat.

Lizanec Péter professzor a kar megnyitásának a nehézségeiről beszélt. A tiszteletbeli dékán elmondta, ő akkor már hetvennyolc éves volt, így négy év után nagy örömmel adta át a stafétát Spenik Sándornak.

– A mai alkalom nem csak az elmúlt 10 évnek szól, hanem inkább a jelennek és bízunk benne, hogy a jövőnek is – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. – Az, hogy milyen lesz a holnap itt, Kárpátalján, hogyan alakul a magyar közösség sorsa, már nemcsak a kárpátaljai magyarság, hanem az egész magyar nemzet közös ügye.

Ma olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, amelyek során közösen mutathatjuk meg, mire vagyunk képesek.

Az államtitkár úgy fogalmazott: nem véletlenül idézek Orosz Ildikó, a budapesti Terror Háza előtt elmondott beszédéből. A gondolatból a kiszámíthatóságot és a biztonságot húzta alá.

Meggyőződését fejezte ki, hogy a jövő a kárpátaljai felsőoktatásban is az összefogáson, és a szakmai együttműködésen alapul. A magyar közösség csak egymásra számíthat, jegyezte meg.

Az államtitkár hangsúlyozta: amikor mindenki rombol, akkor kell építkezni. Ennek érdekében zajlik az óvodafejlesztési program, s a most megduplázott szociális csomag, amely keretében tovább biztosítják a magyar közösség bérkiegészítését. Elmondta azt is, tovább emelik a gazdaságfejlesztési program összegét, és így nemcsak a vállalkozókat támogatják, hanem a magyar családokat és a magyar jövőt is. Ebből pedig a többségi nemzet is profitál, egy-egy régió fejlesztése közös cél.

Szót ejtett az UMOTI-nak folyósított jelentős összegekről, amellyel a magyar kormány a kar megmaradását támogatta.

– Ez is egy nemzetpolitikai cél és eszköz, ezt az intézményt is beemeltük abba a keretbe, ahova a nemzetpolitikai jelentőségű intézmények tartoznak.

Több mint 300 diákot támogatunk azzal, ha ezt a kart támogatjuk.

A további időszakban is számíthatnak segítségre, vannak még közös célok, amivel előre tudunk lépni. Kívánom, hogy a magyar intézet még nagyon sokáig legyen bástyája ennek a nemzedéknek – zárta beszédét Potápi Árpád János.

Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára az ukrán–magyar viszony kapcsán elmondta: a párbeszéd és a tárgyalás a cél, illetve a megoldás. A közös kapcsolódási pontokat kell megtalálni.

– Magyarország a kárpátaljai magyar közösségre az államaink együttműködését elősegítő erőforrásként tekint. Ezt szolgálja az a támogatási rendszer, amelyet a szülőföldön való megmaradás megőrzése céljából nyújtunk.

A magyar kormány álláspontja megingathatatlan, a továbbiakban is kiáll a magyar kisebbségért.

Szerintünk egyetlen kisebbség sem fosztható meg semmilyen szerzett jogától.

A felszólalók közt volt Juhász Hajnalka, a magyar Országgyűlés képviselője, Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi tagja, Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, Viktor Mikulin, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnökhelyettese.

Barta József Mihajlo Rivisz üdvözletét követően a megyei tanács kitüntetéseit nyújtotta át Lizanec Péter tiszteletbeli dékánnak, illetve Zékány Krisztina, Kiss Éva és Mikla Viktor tanszékvezetőknek.

Elismerő oklevélben részesítette Györke Magdolnát, Istvány Andreát és Troski Viktort.

A Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke Brenzovics László KMKSZ-elnök, parlamenti képviselő nevében is köszöntötte a jelenlévőket.

Hangsúlyozta: a magyarság csak úgy tud fennmaradni, ha összetart és egység van.

Az UNE UMOTI tudományos tanácsa nevében megköszönték a karért tett erőfeszítést és támogatást Gajdos Istvánnak az UMDSZ korábbi elnökének, Potápi Árpád Jánosnak, Naszvadi Györgynek a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, Bacskai Józsefnek, illetve Buhajla Józsefnek, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa főkonzuljának.

Zárszóként Zubánics László igazgatóhelyettes összegezte az elmúlt tíz évet, kiemelte Gajdos István tevékenységét és megköszönte minden munkatársnak az eddig végzett áldozatos munkát.

A jelenlévőket a BorzsaVári népi együttes és a megyei filharmónia vonós zenekara szórakoztatta.

Spenik Sándor a Kárpáti Igaz Szónak külön mesélt az elmúlt időszakról és az elkövetkező állomásokról:
– A mostani jubileum egy hosszú folyamatnak az eredménye. Ötvenöt évvel ezelőtt nyitották meg a Magyar Filológiai Tanszéket, aztán 2005-ben létrejött a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék is, majd miután 2008-ban megnyílt a harmadik, Fizika és Matematika Tanszék is, lehetővé vált a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar létrehozása. A fő cél akkor is az volt, hogy magas színvonalú legyen az oktatás, és hogy a magyar közösségnek felsőfokú képesítéssel rendelkező diákokat adjunk, akik itt maradnak Kárpátalján. Ungváron nagyobb eséllyel sajátították el az ukrán nyelvet, így nem okozott gondot elhelyezkedni különböző munkahelyeken.
– Jövőbeni célok?
– Arra törekszünk, hogy azok, akik nálunk lediplomáznak, ittmaradjanak. A későbbiekben azon fogunk munkálkodni, hogy még több lehetőséget teremtsünk számukra. Ebbe beletartoznak a külföldi részképzések és továbbképzések, illetve új szakok megnyitását is tervezzük. Az utóbbi felvételi kampány adatai alapján nőtt irántunk az érdeklődés, így bizakodóak vagyunk.
2016-ban változott meg a magyar kar neve az UMOTI-ra, amivel egy magasabb szintre léptünk. Az oktatás mellett komoly tudományos munka is folyik. Ez meg is látszik az eredményeinkből, amit a beszédemben is említettem. Tíz év szép idő, de ez csak a kezdet!

Simon Rita

Forrás:

KISZó/Fotó: Zunko Barnabás

Post Author: KISZó