Kamilla és a fejfájdító macskanyelv

Szabó Kamilla eltökélt: a szakmájában helyezkedik el, és idehaza. A cukrásznak készülő lány szívvel-lélekkel díszítget, nagyon élvezi, amikor valami úgy sikerül, ahogy eltervezte.
A zápszonyi fiatal nagymamája és édesanyja példáját követte azzal, hogy ezt a szakmát választotta. Tudatosan készült a beregszászi szaklíceumba, ahol jelenleg harmadéves végzős.

− Már belekóstoltál a szakmába. Milyennek képzelted, és mi várt rád valójában?

– Az első év után a kaszonyi termálfürdőben töltöttem a nyári gyakorlatomat. Cukrászként dolgoztam, sütiket készítettem és gyakran tortákat is a szülinaposoknak – magyarázza. – A tanulmányaim előtt már dolgoztam Beregdédában is, a Nagykert étteremben konyhai kisegítőként. Az igazat megvallva könnyebbnek képzeltem a dolgot. Viszont örültem, hogy rájöttem, mennyi sokféle módon lehet elkészíteni valamit. Különböző díszítési technikákat tanultam ott. Egy bizonyos mértékig lehetőségem volt kiélni a saját fantáziámat is, nagyon tetszett, hogy úgy díszíthettem, ahogy én szerettem volna. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy az embereknek is bejött.

Megtanultam, élesben már az elsődleges szempont az, hogy minél előbb elkészüljön a finomság. Nincs idő pepecselni.

Számos ötlettel gazdagodtam, az ott dolgozók sokat segítettek, megmutattak olyan praktikus dolgokat is, amiket addig nem tudtam.

A tizenhét éves lány nem tartja magát édesszájúnak, ám ha úgy tartja kedve, bármikor összeüt valamit magának. Legszívesebben mégis a családjának sütöget.

– Mit készítesz a legszívesebben?

– Piskótát. Itthon már rám ragasztották ezt a mániát, mivel a szüleim is azt szeretik. Szívesen variálom a krémeket, a főzöttől a vajasig és még sorolhatnám. Otthon mindig van hozzávaló. Sütés közben igyekszem folyamatosan rendet rakni magam után, mert a nagy rumlit nehéz eltüntetni a végén, és így az idővel is spórolok. A tortáimat általában tejszínhabbal vonom be, azzal sokféleképpen lehet játszani. Csak az a baj, hogy nem könnyű kikavarni azt a színt, amit szeretnék. Sok új technikát tanultunk már, de én, hiába lassabb, habzsákkal szoktam díszíteni. A virágokat marcipánból készítem.

– Mit érdemes tudnia annak, aki erre a szakmára adja a fejét?

– Időigényes dologról van szó, ezért türelmesnek kell lenni. Sok receptet kell megtanulni fejből. Az odafigyelés fontos. Nekem nagyon megtetszett ez a szakma, mint mindenben, ebben is vannak pozitívumok és negatívumok. A lényeg, hogy az illető igazán akarja ezt csinálni, és akkor menni fog, élvezetes lesz. Én azt szeretem a legjobban, hogy lehet díszítgetni, szépítgetni, valami sajátot alkothatok. Amikor úgy sikerül, ahogy elterveztem, akkor pedig nagyon jó érzés tölt el.

Úgy gondolom, attól lesz valaki igazán jó cukrász, hogy a szívét-lelkét beleadja és a minőségre törekszik.

Én ennek a hosszú útnak csak az elején járok. Tortarendeléseket nem vállalok, majd akkor adom rá a fejem, ha már úgy érzem, elegendő tudással rendelkezem. Ennek érdekében miután megszerzem ezt a három csillagot a szakközépben nem kizárt, hogy elmegyek még felsőbb fokon tanulni.

– Mit tervezel még ezenkívül?

– A szakma teljes körű elsajátítása után cukrászdában dolgoznék és privát rendeléseknek is eleget tennék. Később, ha sikerül, jó lenne egy saját üzlet is. Szeretek sminkelni, ám egyelőre még csak magamat és maximum a barátnőimet festegetem.

A pék-cukrász csoportban 24-en vannak. Sütéskor két csapatra oszlanak. Vannak fiúk is, nem is kevesen, akik ügyesen megbirkóznak a feladattal. Kamillának eleinte nehezen ment az ukrán nyelv, de időközben belerázódott. Mint elmondta, az osztályában több a magyar, mint az ukrán nemzetiségű.

– Mennyire népszerű manapság ez a szakma?

– Úgy tűnik, érdekli a fiatalokat, de sokan csak a „jó részét” akarják csinálni. Sajnos az osztálytársaim közül sokan készülnek külföldre.

– Mi okozott fejfájást?

– A macskanyelvvel meggyűlt a bajom. A barátom viszont szereti. Vele általában mindent megkóstoltatok.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó