Segítőkre szorul a Szolyvai Gyermekotthon

Az elmúlt héten a Szolyvai Gyermekotthonba látogatott Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács megbízott elnöke és Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja. A vendégek humanitárius misszióval érkeztek a százöt árva, szülői felügyelet nélkül maradt, azon belül beteg kisgyereket nevelő otthonba, ahol annak főorvosa, Volodimir Bejres és Miroszlava Livcs, a Szolyvai Járási Tanács elnöke révén betekintést nyertek annak működésébe, s szembesültek azokkal a gondokkal, melyek akadályozzák a kicsik teljes értékű ellátását.

Bejres kifejtette, több aktuális problémával is küzdenek, melyeket támogatás nélkül, önerőből képtelenek megoldani. Ilyen az 5,6 ezer négyzetméternyi intézet fűtését biztosító 350 folyóméter téli tüzelő tárolójának a bővítése.

A raktár tervdokumentációjának költsége félmillió hrivnya, ezenkívül a környezetrendezéshez is szükség van támogatókra.

A másik égető gond, hogy elöregedett az otthon gépjárműve. Jelenleg egy 1993-as évjáratú Toyota Hiace mikrobusszal szállítják rendszeresen a gyerekeket a megye különböző egészségügyi intézményeibe. A megyei tanács vezetője segítségével idén már sikerült hozzájutniuk egy kisbuszhoz, melyet az államhatáron került elkobzásra, ám egyetlen jármű nem oldja meg a több tucat kisgyerek utaztatását.

A harmadik fájó pont, hogy a múlt század 80-as éveiben felhúzott épület tetőzete lyukas.

Esőzések, télen az erős havazások idején beázik a második szint mennyezete, s fokozatosan nyirkosítja a beton födémeket, a falakat. A dolgozók attól rettegnek, az átnedvesedett falakban zárlatosak lesznek az elektromos vezetékek, s veszélybe kerülnek az otthon kis védencei és a benne dolgozók. Az új födém révén az épület hőszigetelését is megoldanák, ám0

a teljes felújítás hatmillió hrivnyát igényel, írja megyei tanács honlapja.

Buhajla József megtekintette az otthont, s ígéretet tett rá, hogy a magyar kormánynál lobbizni fog a gyermekotthon érdekében. Mint mondta, ugyan egy hatéves mikrobuszt azonnal fel tudnának ajánlani, ám a jelenlegi ukrajnai törvények ezt nem teszik lehetővé. Mint ismeretes, csupán az öt év alatti járművek levámolása engedélyezett. Ezért megbízást ad egy megfelelő kisbusz keresésére, amit jótékonysági felajánlás útján adnak majd át.

Barta József hozzátette, a Szolyvai Gyermekotthon kommunális tulajdonban van és a megyei tanács védnöksége alatt áll. Ám a tanács az étkeztetésen, a béreken és a kommunális díjakon kívül nem tud több pénzt előteremteni az otthon egyéb költségeire, ezért megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy szponzorokat találjon, jótékonysági alapítványokat vonjon be az otthon támogatásába, hogy európai pályázatok révén kényelmes körülményeket tudjanak teremteni a kis árvák részére.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó