„Az unokák csak fokozzák az együttlét örömét…”

Fegyelmezett, precíz, pontos. Nem szereti a pletykát, a mellébeszélést, mert az gyakorlatilag időpocsékolás. Ami igazán kikapcsolja, az a futball, barátaival heti több alkalommal is lejátszanak egy-egy jó meccset. Szabad idejét legszívesebben az unokáival tölti, ők jelentik számára a mindent. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk Rovatának vendége Tóth Miklós megyei képviselő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke

– Az ön tevékenységéről gyakran és sokat hallani, hosszú évek óta képviseli a magyar érdekeket előbb járási, később pedig megyei szinten. De a másik oldal, a privát szféra nem igazán került eddig színre. Arulja el, hogyan emlékszik vissza, milyen gyerek volt?

– A beregszászi járási Bátyúban születtem és nevelkedtem, van egy öcsém, aki három évvel fiatalabb nálam. Úgy vélem, átlagos gyermekkorom volt, hála Istennek egészségesen nőttem fel, kitűnő tanuló voltam, és nagyon szerettem a sportot. Emellett a mindennapi falusi életből is kivettem a részem.

– Hogy érzi, mikor vált éretté?

– Más világ volt akkoriban. Manapság sokkal több információhoz jutnak a fiatalok ahhoz, hogy kialakítsák saját világképüket. Abban az időben egy fiatal inkább a szülők és a tanárok rábeszélésére indult el valamilyen pályán. Én nagyon szerettem volna továbblépni a sport, azon belül is a futball terén, de édesapám azt mondta, fiam, előbb szerezz diplomát, aztán jöhet a sport. Szót fogadtam, és a malomiparban tevékenykedő édesapám nyomdokait követve szereztem felsőfokú végzettséget Odesszában.

– Mikor jött a politika?

– Ennek lassan húsz éve. Édesapám − nyugodjon békében − egy életen át azon fáradozott, hogy fejlődjön, épüljön-szépüljön a szülőfalunk. Én ezt láttam, ebben nőttem fel, ez a példa állt előttem.

– Mindmáig zsúfoltak a mindennapjai. A halogatás belefér-e az életébe?

– Nem fér bele, mert punktuális ember vagyok. Ez bizonyos szempontból nem jó, ugyanakkor nem érhetnek meglepetések. Én minden este eltervezem a következő napomat, annak függvényében húzom fel az ébresztőórát, semmit sem bízván a véletlenre. Sokszor szinte egy évre előre be vannak tervezve a rendezvényeim.

– Könyörtelen vagy megengedő vitapartner?

– Aki ismer, tudja, hogy nem szeretem a pletykát, a negatív dolgokat, a panaszkodást. Ezért beszélgetés közben már az elején igyekszem konstruktív dolgokra terelni a szót. Ezt az ismerőseim is tudják, így feleslegesen nem pocsékoljuk az időt. Úgy hiszem, ha nem lennék határozott, ha nem ragaszkodnék az álláspontomhoz, az időmet sem tudnám úgy beosztani, hogy beleférjenek a fontos dolgok. Persze én is maximálisan igyekszem megfelelni azoknak, akikkel a régi, vagy új kapcsolat köt össze.

– Az eddigiekből az derül ki, hogy ön komoly, fegyelmezett, határozott ember. Van olyan dolog, ami ellazítja, kikapcsolja? Van hobbija?

– A sport. A futballal sosem hagytam fel, az egyetemen is fociztam, és azután ismét meghívást kaptam több komoly csapattól, de akkor már a felelős beosztások nem engedték meg, hogy edzésekre járjak. Mostanában futballszerető baráti társasággal Makkosjánosiban járunk össze heti három alkalommal egy-egy jó meccset játszani. A szabad ég alatt zajló foci egy szempontból egészséges, emellett ott tudom kiengedni a gőzt, ott szoktam elfáradni, legyengülni, aztán ismét erőre kapni. Az öcsém nagy vadász, a bátyúi vadásztársaság elnöke. Olykor vita is kialakult köztünk, hogy én miért nem vadászom. Állatbarát vagyok, egy állatnak sem tudnám kioltani az életét, pláne nem hobbiból.

– Jó emberismerőnek tartja magát?

– Igen. Ha pedig csalódom valakiben, azt a saját hibámnak, egyfajta tanulópénznek fogom fel. Csalódások ugyanis érhetik az embert. Ha valakivel megbomlik a kapcsolatom, az azzal magyarázható, hogy többet vártam el az illetőtől, mint amire képes. Ezeken túllépek, nem szeretek úgy felkelni, hogy negatív gondolatok legyenek a fejemben.

– Kiveszi a részét a házimunkából?

– Mint már említettem, nagyon elfoglalt vagyok, de a portát én magam szeretem rendben tartani, a füvet magam nyírom, mert tudom, hogy akkor az tökéletesen meg lesz csinálva. A feleségem növényimádó, rengeteg fenyőfánk van és mindenféle csodanövények díszítik az udvart.

– Mit lehet tudni a családjáról?

– A házasságunkból két gyermek született, már mindketten felnőttek. Az idősebb, a lányunk, Mária már házas, Nagydobronyba ment férjhez, két gyönyörű gyermek édesanyja. A lányunokám, Lara hatodik éves, Noel pedig féléves. A fiunk, Miklós Ungváron él.

– Gyakran van az unokákkal?

– Sajnos nem tudok annyi időt velük tölteni, mint amennyit szeretnék, de mivel Bátyú és Nagydobrony szomszéd település, ha csak egy pár percre is, de igyekszem mindennap átugrani, és unokázni egy kicsit. Imádom, hogy a gyermekek őszinték, Lara azt szokta mondani, hogy nekem olyan papikám van, aki engem akkor is szeret, ha rossz vagyok. Ez lefordítva azt jelentené, hogy elnéző vagyok, különleges kapcsolat alakul ki nagyszülő és unoka között, ami valami csoda.

– Szokták mondani, hogy a nagyszülő sokkal elnézőbb az unokával, mint annak idején a gyerekeivel volt. Ön is így látja ezt?

– Őszintén bevallom, a gyerekeimre nem tudtam annyi időt fordítani, mint amennyit kellett volna. Soha nem dolgoztam Bátyúban, s ez azt jelentette, hogy minden reggel nagyon korán vonatra ültem, Ungvárra, később Beregszászba utaztam. Késő este értem csak haza, szombat- vasárnap is voltak feladatok, ezért a nevelés a feleségemre hárult. Ezeket a kimaradt pillanatokat szeretném most bepótolni az unokáimmal.

– Lassan itt a karácsony. Hogyan telik a szeretet ünnepe az önök családjában?

– Otthon, Bátyúban jön össze mindenki, a család apraja-nagyja. Ehhez ragaszkodunk. A hagyományokhoz híven zajlik a szenteste, az ajándékozás, az ünnepi vacsora. Az unokák csak fokozzák az együttlét örömét, hiszen nincs annál nagyobb öröm, mint boldognak látni őket.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó