Putyin nem áll szóba Porosenkóval

Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal indokolta elzárkózását Petro Porosenkónak a kercsi incidens utáni telefonos kapcsolatfelvételi kísérleteivel szemben, hogy nem kíván részt venni az ukrán elnök választási kampányában.

Az orosz elnök újságíróknak nyilatkozott erről Moszkvában. “Nem arról van szó, hogy egyszerűen kitérek, és nem akarok beszélni. Arról van szó, hogy nem akarok részt venni a választási kampányában” – mondta. Putyin szerint Porosenko kiprovokált mesterséges válsághelyzeteket hoz létre, amelyekért rögtön Oroszországot teszi felelőssé, ami után azonnal azt akarja demonstrálni, hogy sikeresen megoldja a felmerülő problémákat. “Ez egy egyszerű kombináció, és ezekben a kombinációkban nem kívánok és nem fogok részt venni” – jelentette ki.

Putyin, aki a kercsi incidenst korábban előre kitervelt provokációnak minősítette, azzal vádolta meg a jelenlegi kijevi vezetést, hogy nem törekszik az ukrajnai válság békés rendezésére, a minszki megállapodások végrehajtására. Az orosz államfő értésre adta, hogy egy új hivatali partnerrel lenne kész ismét tárgyalásba bocsátkozni. Ukrajnában jelen állás szerint március végén tartanak elnökválasztást.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán kijelentette, hogy Oroszország a november 25-én a Kercsi-szoros közelében elfogott 24 ukrán tengerész és elhárító szabadon bocsátását követelő felszólítások dacára is le fogja velük szemben folytatni azokat az eljárásokat, amelyeket az orosz törvények a határsértés esetén előírnak. Peszkov közölte, hogy az ukrán foglyok kicserélésére irányuló javaslatokat mérlegelni fogják Moszkvában.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a kialakult helyzetben nem látja-e veszélyét az Északi Áramlat-2 földgázvezeték meghiúsulásának, úgy fogalmazott: a “rosszhiszemű konkurenciája” harmadik országok részéről valóban fennáll és a veszély meglehetősen régóta megnyilvánul.

Forrás:

MTI/KISZó

Post Author: KISZó