Új fedél alá került a homoki iskola

Avatóünnepségre került sor a Kincseshomoki Általános Iskolában. A Keleti Partnerség Program keretében sikerült felújítani a teljes tetőszerkezetet.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közreműködésével még tavasszal kezdtek bele a munkába, és két hónap alatt be is fejezték, viszont a hivatalos átadó váratott magára.

Mint azt Marcsák Zita elmondta: kisebb renoválások minden évben történnek, de az iskola 1953-ban épült tetőzetéhez eddig még nem nyúltak.

– Nagyon sok helyen beázott, és emiatt a plafon is több helyen megrongálódott – magyarázza az igazgatóhelyettes. – A tatarozás már nem segített, nagyon időszerű volt a teljes körű felújítás. A következőkben az iskola bővítésén kellene gondolkodnunk. Legalább két osztályteremmel többre lenne szükségünk, mivel

a jelenlegi 181 tanulónkkal már szűkösen vagyunk.

Kisebb renoválások minden évben történnek, tavaly például kikövezték az udvart, a térkövek lerakását a járási tanács finanszírozta.

Az átadót megtisztelte jelenlétével Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Kovácsikné Scheuer Antónia, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja, Tetjana Vacsilja, a község polgármestere, Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke, valamint Riskó Volodimir, a járási tanács képviselője. A vendégeket az iskola igazgatója, Komonyi Erika köszöntötte.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó