Hennagyij Moszkal: Viktor Baloga pártja rendelte meg a magyarellenes óriásplakátokat Kárpátalján

A Viktor Baloga kárpátaljai oligarcha-politikus vezette Egységes Centrum (JC) párt vezetői rendelték meg és helyeztették ki idén októberben és novemberben a kárpátaljai magyarság három prominens vezetőjét ábrázoló magyarellenes óriásplakátokat a főutak mentén Kárpátalja több járásában – közölte Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó vasárnap hivatalos honlapján, számol be az MTI.

A megyevezető a Moskal.in.ua című honlapján közzétett bejegyzésében azt írta, fény derült a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőinek fotóival illusztrált provokatív magyarellenes óriásplakátok ügyének részleteire, azokat október 20-ra virradóra ragasztottak ki Kárpátalja négy járásában.

Hozzátette: az óriásplakátok nyomdai makettjét az egyik munkácsi reklámügynökség készítette, amelynek Renata M., 31 éves munkácsi lakos a tulajdonosa.

De mivel a cégvezető félt attól, hogy a provokatív terméket Munkácson nyomtassa, egy ungvári nyomdában rendelte meg az óriásplakátok elkészítését – írta. A nő a makettet egy internetes fájlcserélőn keresztül küldte el a kivitelezőnek, és interneten utalta a pénzt az elvégzett munkáért annak bankkártyájára – mutatott rá, megjegyezve, hogy ezeket a bizonyítékokat a nyomozati szervek dokumentálták.

Hennagyij Moszkal szerint az ügy leglényegesebb momentuma az, hogy Renata M. reklámügynöksége évek óta szorosan együttműködik a JC párttal, a cég készítette a párt jelöltjeinek plakátjait a 2012-es és 2014-es ukrán parlamenti, valamint a 2015-ös önkormányzati választásokra. A kormányzó arra is emlékeztetett, hogy ugyanez az ügynökség állította elő az ő lejáratását célzó szórólapokat, amelyeket Viktor Baloga szupermarket-hálózatának Munkácson tetten ért biztonsági őrei terjesztettek.

Ugyancsak Renata M. cége nyomtatta a Kárpátalján november 22-én megjelent, Hennagyij Moszkalt és Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökét, a megyei tanácsi (közgyűlés) képviselőt turulmadárral a háttérben együtt ábrázoló, Közösen küzdjük le a fasizmust feliratú óriásplakátokat – közölte a megyevezető.

Állítása szerint a cégnél tartott házkutatás során a nyomozók megtalálták a plakátkészítésért kiállított pénzügyi dokumentumot Ivan Baloga parlamenti képviselő – Viktor Baloga testvére – aláírásával, valamint a szóban forgó nyomdai termék több piszkozatát, és a számítógépben több olyan provokatív tartalmú magyarellenes óriásplakát makettjére bukkantak, amelyeket a közeljövőben készültek kinyomtatni.

A megyevezető meglepőnek nevezte, hogy a Baloga-klán “pénzügyi-politikai pártformációja”, a JC – szerinte az orosz titkosszolgálatokkal összhangban – nemzetiségi gyűlölet szításába kezdett Kárpátalján, miközben a magyarellenes óriásplakátokat megrendelő és kihelyeztető

Ivan Baloga a 73. számú választókerületből jelentős számú magyar szavazattal került be az ukrán parlamentbe.

A hatóságok december 8-án találták meg az említett munkácsi nőt, akit a magyarellenes óriásplakátok megrendelése miatt megfontolt szándékból hivatalos személy által csoportban elkövetett, nemzetiségi méltóságot és tisztességet sértő cselekmények elkövetésével gyanúsították meg.

Viktor Baloga a közelmúltban azt javasolta az ukrán kormánynak, hogy vásárolja fel Beregszászon a Magyarországra áttelepült lakosok otthonait, és kelet-ukrajnai menekültek betelepítésével szüntesse meg a város magyar jellegét. Később a politikus Facebook-oldalán arra szólította fel az ukrán hatóságokat, hogy zárják be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát és deportálják Magyarországra annak rektorát, Orosz Ildikót a Budapesten október 23-án a Terror Háza Múzeum előtt mondott beszéde miatt.

Forrás:

KISZó/MTI

Post Author: KISZó