„… a költségvetések is évről évre csak a túlélésről szólnak, fejlesztésekre alig futja”

Év végén illik visszatekinteni, mit hozott a leköszönő esztendő az élet különböző területein. Az egészségügy az egyik legfontosabb ágazat, hisz gyakorlatilag három embertípus létezik: aki volt, aki lesz, vagy aki most beteg. Vagyis a medicina helyzete, a szolgáltatások minősége, a rendszer problémái kivétel nélkül mindenkit érintenek. Dr. Bíró Erzsébettől, a megyei egészségügyi főosztály helyettes vezetőjétől […]

Legkedvesebb karácsonyom – Ági László

Ági László, a Nagyszőlősi Járási Állami Erdőgazdaság igazgatójának visszaemlékezése – Tulajdonképpen két „legemlékezetesebb karácsonyra” emlékszem, ha eszembe jut a gyermekkorom, amiből az első igazából nem is volt karácsony, hiszen mind tudjuk, a 70-es években a hatalom minden egyházi ünnepet erősen tiltott. Ezért a Jézuskából csináltak Télapót, a karácsonyból meg fenyőünnepet. No de a lényeg, első […]

Azzal érkeztek, amire szükség volt

Magyarország Beregszászi Konzulátusa is kivette a részét az adventi adományozásokból. A héten több intézménybe ellátogattak, és különféle ajándékokkal érkeztek. Korábban, a Mozgáskorlátozottak Nemzetközi napja alkalmából, a Beregszászi Járási Mozgáskorlátozottak Egyesülete év végi záró ünnepségén részt vett a konzulátus egyik képviselője. A közös ebéd során Orosz Ilona ügyvezető a jelenlevő diplomata előtt reményét fejezte ki, hogy […]

Kinek mi kerül a középpontba?

Nincs is annál meghittebb, mint amikor az asztal körül összegyűlik a család, és a halványan pislogó fények mellett beszélgetnek múltról, jelenről, jövőről. Vajon a fiatalok is így látják ezt? Őcsák Ágnes mindig a családjával tölti a karácsonyt. Számára az ünnep attól szép és meghitt, hogy velük lehet. – Idén az ünneplés mellett a tanulásra is […]

Széljegyzet: Csodavárás

Advent van, várjuk a csodát. Azon a bibliai éjszakán Mária is egy kis csodára, gyermeke születésére várt. Embertelen és nyugtalan volt a világ, akár csak most. De világra jött a kisded, aki reményt és fényt hozott a zord emberi társadalomba. Megszületett a csoda: a béke, a szeretet hirdetője, de nem jött vele se nyugalom, se […]

Legkedvesebb karácsonyom – Becánics Katalin

Becánics Katalin, az Ungvári Városi Kórház orr-fül-gégész visszaemlékezése – A karácsony és a húsvét számomra az év két legszebb ünnepe. Eddigi legboldogabb karácsonyom két évvel ezelőtt volt. Egy nap behívót kapott az idősebbik fiam, s 34 évesen, miután jelentkezett, egyenesen a terrorelhárítási műveletek zónájába vitték. Egy teljes éven át ott harcolt. Amikor 2016 karácsonyára hazaengedték, […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com