A jószándékú támogatók ajándékai

Szép hagyomány, hogy a derceni Bíró Lajos vállalkozó és családja minden karácsonykor száz gyermeket lát vendégül a településen lévő Itaka éttermükben. Idén tizennyolcadszor tették ezt, a helyiek mellett Fornosról, Izsnyétéről és Barkaszóról is érkeztek nehezebb körülmények között élő gyermekek, hogy egy műsorral színesített nagyszerű gyermekzsúr keretében találkozhassanak a Mikulással, aki a házigazdák karácsonyi csomagja mellett elhozta Magyarország Ungvári Főkonzulátusának ajándékait is.

A vendégeket Horváth Ilona pedagógus-rendezvényszervező köszöntötte. A gyerekek Mikulás-váró dalokkal hívogatták a nagyszakállút, aki hamarosan meg is érkezett, s érdeklődéssel hallgatta a kicsik verseit, énekeit.

Zsukovszky Miklós református lelkész-esperes a szeretet fontosságát hangsúlyozta. Isten szeretetét úgy tudjuk viszonozni, ha szeretjük egymást, mondta, s azt kívánta, hogy Isten szeretete áradjon közöttünk, s tudjuk azt tovább adni, nem csupán az ünnepek alatt.

Buhajla József, az ungvári főkonzulátus főkonzulja nagyra értékelte az ilyen és ehhez hasonló közösségi együttléteket, majd örömökben gazdag jövőt kívánt a gyermekeknek és családjaiknak.

Zubánics László, az UMDSZ elnöke az egymás iránti szeretet fontosságáról szólva arra kérte a kicsiket, hogy legyenek egymással türelmesebbek, egy kicsit jobbak lenni, és akkor jobb lesz körülöttünk a világ is.

Bíró Lajos felidézte a 18 évvel ezelőtti indulásukat, amikor feleségével, Okszánával úgy döntöttek, megpróbálják harminc derceni gyermeknek szebbé tenni az ünnepet. Aztán egyre nőtt a szám, a szomszédos településekről is meghívtak vendégeket, és jószándékú támogatókat is kaptak, így az utóbbi években már száz gyermeket tudnak megajándékozni. A vállalkozó azt szeretné, hogy minél többen kapcsolódjanak a kezdeményezéshez, hogy minél több gyermeknek szerezhessenek örömet. Abban reménykedik, hogy ők is megtanulnak adni, s emlékezve ezekre az alkalmakra, majd felnőtt korukban megajándékoznak másokat, továbbadják az itt kapott szeretetet.
Közben a Mikulás és segítői átadták az ajándékokat. De ezzel nem ért véget az alkalom. A házigazdák terített asztal mellé invitálták a kicsiket, kemencében frissen sült pizza, sütemény, gyümölcs, édesség és üdítő várta őket.

 
Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó