Milyen veszélyeket rejt a téli Kárpátok?

Az elmúlt hetekben több felelőtlen túrázó és síelő is eltévedt a Kárpátokban. Voltak, akiket rövid időn belül sikerült biztonságba helyezni, de egy férfira csak későn leltek rá, már csak a holttestét találták meg a hegyimentők. Legutóbb öt napon keresztül kerestek egy kijevi turistát, aki a rossz látási viszonyok miatt tévedt el a havas hegyek lankáin. […]

Megnyílt a X. Carpathica Art Expo

A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat záróakkordjaként immár tizedik alkalommal rendezték meg a Carpatica Art Expo című képző- és iparművészeti kiállítást. Az Ungvári Néprajzi és Népi Építészeti Múzeum kiállítótermében a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet által szervezett hagyományos eseményen a látogatók válogatást láthattak a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület tagjainak […]

Időnként a nap is kisüthet hétvégén

Pénteken délután már csak néhol számíthatunk hószállingózásra, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Szombaton kezdetben többfelé süthet ki a nap, majd nyugat felől felhők érkeznek. Hószállingózás reggel néhol keleten, délkeleten fordulhat elő, délután pedig északnyugaton hószállingózás, havazás, helyenként havas eső alakulhat ki. Időnként élénk lesz a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban -12, -3, napközben -4, +3 fok […]

Hol tart a választási kampány?

Hamarosan célegyenesbe fordul az elnökválasztási kampány. Folynak a találgatások, tart az erőfitogtatás, az egymás lejáratása. Vajon hogyan látni mindezt a fővárosban? – kérdezte a KISZó Petneházy Gyulát, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnökét. – Érezhető-e feszültség, milyen a kijeviek hangulata? – Csak a politikai és kampányjellegű röplapok, plakátok sejtetik, hogy valami készül. Persze a társalgások során is […]

Ukrajna nem lesz föderatív állam

Ukrajnában nem lesz semmiféle föderáció, és nem lesz különleges státusa egyetlen régiónak sem – szögezte le Petro Porosenko elnök az ország egységének napján mondott ünnepi beszédében. Száz éve, 1919. január 22-én Kijevben, a Szófia-székesegyházban szentesítették azt a szerződést, amelyet az Ukrán Népköztársaság és a Nyugat-ukrajnai Népköztársaság vezetői előző évben írtak alá a két államalakulat egyesüléséről. […]

Kárpátaljai újságíró kapta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Iváncsik Attila, a 21TV Ungvár magyar szerkesztőségének munkatársa kapta idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Veres András győri megyés püspök, a testület elnöke adta át Budapesten. Veres András a díjazottat méltatva kiemelte: Iváncsik Attila azért kapja az elismerést, mert képes a háború fenyegető közelségében élő kárpátaljai emberekről szólni. Ugyanakkor […]

“Szép, támadó focit játszottunk, de ez nem volt elég”

Dunaújvárosban került megrendezésre a Carissa Cup nemzetközi kispályás labdarúgó torna. A jótékonysági célú, tizenhetedszer megrendezett háromnapos vetélkedőre most  első alkalommal a makkosjánosi futballisták is meghívást kaptak. Szűkebb pátriánk focistái nagy örömmel tettek eleget Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség titkára, főszervező invitálásának. – Dunaújváros önkormányzata jóvoltából ingyenes szállást és étkezést kaptunk, ezenkívül különböző programokkal színesítették […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com