Környéket felverő visítás, pálinkáspohár-koccintás

Íme, sok kedves barát jött össze ma, hisz a disznóvágás jó alkalom erre. Mert széttúrt mindent ez a galád ködben úszó, hűs hajnalon. Uraim! Felkészültek a nagy napra? Gondolom, nem volt szükség kalapra. Bátorságot merítettek-e pálinkából, hogy részüket ki tudják venni a disznófogásból. Környéket felverő visítás, pálinkáspohár- koccintás. Ilyen volt mindig Gecsében a disznóvágás – köszöntötték a XIII. Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny résztvevőit.

Bár már nem a helyszínen vágják a disznót, a hentesek és segítőik így is hűen át adták a disznóölés hangulatát.

Idén tizenegy csapat mérte össze tudását, ki tud jobb, ízletesebb torost, hurkát, kolbászt, sajtot, bográcsgulyást és egyéb disznóságokat készíteni. A csapatok nagy része „visszajáró vendég”, de idén „újoncok” is beneveztek a hagyományőrző gasztrofesztiválra.

Az egyik ilyen csapat a TV21 Ungvár, az egész stáb (operatőrök, szerkesztők, riporterek, rendezők) részt vett a főzőcskézésben.

– Eddig mindig csak dolgoztunk, vagyis forog a kamera, mikrofonvégen az alany, ezért úgy döntöttük, hogy most mi is benevezünk a versenyre. Gulyáspörköltet és disznópörköltet főzünk tarhonyával. Az elmúlt évek során úgy vettük észre, nem nagyon készítenek ilyen ételeket a csapatok, ezért reméljük, hogy díjaznak is minket – mondta a Kárpáti Igaz Szónak Bereczky Tamás operatőr.

A tv-sek munkáját Bakos Csaba séf, sztárműsorvezető segítette, vagy inkább ők dolgoztak a keze alá… Mindegy is, a lényeg az, hogy isteni étel került az asztalukra.

A Partiumból, a Szatmárnémetitől mindössze tizenöt kilométerre fekvő Egri községből is első alkalommal érkezett az Egri-Berry nevet viselő csapat.

– Tavaly vettük fel a kapcsolatot Mezőgecsével, és kötöttük meg a testvértelepülési szerződést, már részt vettünk a lekvárfőző fesztiválon, most pedig a böllérversenyen is – mondta Márton Zsuzsanna, Egri polgármestere. Kérdésünkre elárulta, sok mindennel készültek, a toros káposztájuk például olyan jól sikerült, hogy már elfogyott, de a grillezett húsnak, a kolbásznak, a hurkának és a korhelylevesnek is nagy volt a keletje.

– Különböznek-e az önök által készített ételek a kárpátaljaitól? – érdeklődtünk tovább.

– Nálunk nincs disznóvágás korhelyleves és toros káposzta nélkül. Ide is ezt hoztuk, mert ez a mienk. Mi kicsit gyengébben fűszerezünk,mint itt és a magyarországi településeken. Nem igazán használjuk az erős csípőst.

Zsuzsanna elmondta, feléjük is odafigyelnek a hagyományápolásra, legyen az kulturális rendezvény vagy gasztronómiai fesztivál. Olyan sok a közös bennünk, emelte ki hogy ha idejönnek, úgy érzik, hazajönnek.

A nagyszabású rendezvényre számos vendég érkezett, akiket és a több száz résztvevőt Mester András, Mezőgecse polgármestere köszöntötte.

A felszólalók nem sokáig szaporították a szót, hiszen ők is arra vágytak, hogy megízleljék a sok finomságot. Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Szilágyi Mátyás, a beregszászi külképviselet főkonzulja jó étvágyat és kellemes kikapcsolódást kívánt mindenkinek.

A zsűrinek ezúttal sem volt irigylésre méltó dolga, hiszen elmondásuk szerint évről évre egyre jobb ételek és italok kerülnek az asztalukra.

– Fantasztikusan jó ízvilágú ételeket volt szerencsénk megkóstolni, de a hozzáállás is első osztályúnak értékelhető.

− Egyes csapatoknál, érezni lehetett, mekkora szeretettel és élvezettel készítették az ételeket – magyarázta Bártfai Endre zsűritag,

a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának mesteroktatója. – A reggeli órákban a csapatok kihozták a sütéshez-főzéshez előkészített húst. Először a fogó pálinkákat kóstoltuk meg. Azok között is akadt igen finom, a forralt borok is elnyerték a tetszésünket. Az ételek közül a levesek, a toros káposzta, a hurka, a kolbász, a sültek mámorítóan finomak voltak. Az egyik legszebb és legkreatívabb tálalás egy disznófej volt, amibe belerakták a főtt nyelvet, kolbásztöltelék került a bőr alá, s mindezt megsütötték.

A látvány magáért beszélt és ízre is kitűnő volt.

– Mondhatjuk tehát, hogy a csapatok évről évre felkészültebbek?

– Egyértelműen. Azokon a csapatokon, melyekkel minden esztendőben találkozunk, határozottan észre lehet venni a fejlődést, a felkészültséget. Persze a legfontosabb a hagyományőrzés, a hagyományos ízek. Néhányan próbálkoznak új ízekkel, de ezzel óvatosan kell bánni. Nekünk mindmáig a hagyományos ízvilág „jön be”, leginkább ezt díjazzuk.

Délutánra megszületett a döntés, a szakmai zsűri 14 kategóriában értékelte a hurkát, pálinkát, levest, bort stb. Az idei böllérkirályok a lakiteleki Hurkalandorok lettek.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó