Gázmachinációk: Ismét próbálják törvénytelenül megrövidíteni a kárpátaljaiakat a gázórák felszerelésekor

Az állami energetikai és kommunális szolgáltatásokat szabályozó nemzeti bizottság elfogadott egy rendeletet, mely gyakorlatilag engedélyezi a gázelosztó operátoroknak, hogy a gázóra cseréjének vagy felszerelésének a költségeit a fogyasztókra hárítsák. A rendelkezést 2018. december 14-én fogadták el.

Erről január 21-én számolt be Horváth Róbert parlamenti képviselő.

„(…) A nemzeti bizottság egy sor módosítást eszközölt a gázelosztó rendszerekről szóló törvényben. Többek között, hogy a gázóra felszerelésekor vagy cseréjekor a szolgáltató kezdeményezésére annak költségeit csak abban az esetben téríti meg a vállalat,

amennyiben azok bele vannak foglalva a tarifába és/vagy a gázszolgáltató fejlesztését célzó tízéves tervbe” – mondta el a képviselő.

Abban az esetben, ha például a szolgáltató fejlesztését célzó terv csupán 5 vagy 9 évre van elfogadva, a költségeket a fogyasztónak kell állnia és azt belefoglalják a gázelosztás díjába. Azaz havonta megjelenik a számlákon. Ily módon

gyakorlatilag arra kényszerítik a kárpátaljaiakat, hogy ők fizessenek a gázóra felszereléséért vagy cseréjéért, ha így döntenek a gázosok.

Horváth Róbert véleménye szerint, a nemzeti árszabályozó ezekkel a normákkal nyíltan a gázelosztó vállalatokat juttatja jogtalan haszonhoz, ezáltal hozzájárul, hogy azok visszaéljenek monopolhelyzetükkel, pluszkiadásra kényszerítve az állampolgárokat. Sőt, a lakosság látványos helyzetbe kerül, mivel azok a fogyasztók, akik maguk állják a gázóra cseréjét, számíthatnak a szolgáltató vállalat által biztosított teljes kompenzációra.

Horváth Róbert azt is elmondta, hogy Valerij Luncsenko és Vaszil Petyovka képviselőtársaival közösen megfogalmaztak egy beadványt a nemzeti bizottság vezetőségének nevére, melyben magyarázatot kérnek, milyen alapon hozták meg az említett rendeletet. Most a nemzeti árszabályozó válaszát várják.

Megjegyzendő, hogy valamivel több, mint egy évvel ezelőtt Kárpátalján már aktív harc folyt a gázszolgáltató vállalattal szemben, mely törvénytelen módszerekkel arra kényszerítette a fogyasztókat, hogy saját költségükből finanszírozzák a gázórák felszerelését. Lapunk is írt ezekről az eseményekről. Akkor, Horváth Róbert közbenjárásával sikerült tisztázni a helyzetet, ahogyan azt is, kinek a kötelessége fizetni a gázóráért. Az ukrajnai törvények értelmében, ezen költségeket a gázelosztó hálózat operátora köteles állni.

Ugyancsak fontos megjegyezni, hogy néhány nappal az említett rendelet elfogadása előtt, 2018. december 5.-én, a Legfelső Tanács úgy határozott, hogy törvénytelen és ellentmond a fogyasztó jogainak ha a gázszolgáltató vállalat nem hajlandó felszerelni a gázórát a fogyasztónál. Sőt, pont a gázelosztó vállalat kötelessége ellátni a lakosságot a mérőműszerrel, és az ő dolga pótlólagos forrásokat találni a munkálatok finanszírozására. A költségek ráterhelése a fogyasztókra törvénytelen. Az állami energetikai és kommunális szolgáltatásokat szabályozó nemzeti bizottság közvetlenül a bírósági határozat után meghozott döntése, valljuk be, nem tűnik véletlennek.
Mindenesetre, a történetnek még nincs vége, az események alakulásáról feltétlenül tájékoztatjuk a lakosságot.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó