Művein keresztül prédikál

Domonyi Erik, művésznevén Sacrifice, versein keresztül fejezi ki legmélyebb gondolatait. Rendkívül önfejű, saját maga szigorú kritikusa. Gitározik, dalszövegeket ír, hamarosan verseskötete is megjelenik, illetve a könyvén is dolgozik.

– Több, különféle állomása volt az életednek.

– Sislócon jártam iskolába, majd az érettségi után Ungváron tanultam egy évet, számítógépes rendszergazda diplomát szereztem, azután felvételiztem a sárospataki református teológiára – kezdi beszélgetésünket a huszonnyolc éves ungtarnóci fiatalember. – A diákévek után Beregszászban töltöttem a lelkészgyakornoki időmet, azután az ifjúsági missziót vezettem, majd adódott egy lehetőség, hogy Csehországba menjek, amivel éltem is. Egy év elteltével visszatértem Kárpátaljára és még hét hónapot szolgáltam a nevetlenfalui, akli és újakli gyülekezetekben, azután újra külföldre kerültem. Most szakácsként dolgozom és egy ideig ezzel fogok foglalkozni. Sok minden érdekel. Nem hinném, hogy „aki teológián tanul, annak feltétlen lelkésznek kell lennie”. Egy vízvezeték-szerelő szakértelme sem lesz kevesebb attól, ha nem a kitanult szakmáját gyakorolja. Nem kell nekem a szószéken állni ahhoz, hogy valamit elmondjak.

– A zenével indult minden.

– Egy falubeli jó barátom, Katocs Tibor, hamarabb fogott a kezébe gitárt, és nagy benyomást tett rám azzal a pár akkorddal, amit akkor le tudott játszani. Most már persze jóval előrébb tart. Szerelembe estem a zenével. Azt akartam én is, amit ő tud. Majd amikor egyetemre kerültem, egy évfolyamtársam, majd később barátom, Illés Máté volt az, akitől ellestem a fogásokat, de szó szerint, mivel nem volt hajlandó tanítani.

Azért kezdtem el zenélni, mert valamilyen módon ki akartam fejezni az érzéseimet.

Három évre azután, hogy először fogtam gitárt a kezemben, már egy zenekarban játszottam Mátéval, ott én voltam a basszusgitáros. A Sacrifice, vagyis Áldozat nevet ő találta ki a garázsbandánknak, amit én azóta is használok, habár az együttes már felbomlott. A név magyar nyelvű fordítása kettős értelmű, egyszerre utal az áldozati létre és az áldozathozatal bemutatására, ezért tetszik. A zenekarral a frusztrációnkat adtuk ki magunkból. Így születtek meg az első dalok.

– Hogyan jött az írás?

– Ezzel együtt. Ahogy elkezdtem ismerkedni a hangszerrel, automatikusan jött az, hogy valamit hozzá szeretnék tenni. Nekem egyedül a zene „nyelve” nem volt elég, tudtam, nem vagyok az a fajta, aki azzal, hogy pusztán zenél, teljes mértékben ki tudja fejezni önmagát. Még a zenekar időszakában Mátéval és Hogya István dobosunkkal együtt próbálgattuk azt, hogyan tudjuk megcsavarni úgy a szavakat, hogy az passzoljon a ritmushoz, legyen benne valami okosság, frappáns mondat.

Ez a kihívás tetszett és elkezdtem dalszövegeket írni.

Innen visszatekintve persze ezek esetlenek, gyengék, önismétlőek, de munkával, szorgalommal és kitartással képesek vagyunk fejlődni. A zenélést most sem hagytam abba, csupán az elektronikus gitárról átálltam az akusztikusra.

– Egyedi módon tálalod az alkotásaidat.

– A poet.hu weboldalra töltöm fel az írásaimat, és néhány dalszöveget is. A dalszövegeket igyekszem nem összemosni a verseimmel, mert szerintem ami dalszövegnek megfelel, nem feltételen jó versnek és fordítva. Általában megosztom őket a Sacrifice közösségi oldalamon és felteszem a youtube-ra is.

A dalokat gitárkísérettel éneklem, a versek pedig videóban kerülnek elmondásra feliratozva.

Azonban nem csak versek vannak fenn a youtube csatornámon, hanem néhány rövid, általam írt történet is. Itt kell hogy megemlítsem barátomat, Jackánics Vászját, hiszen e videók alatt az általa szerkesztett elektornikus zenék hallhatóak. Illetve szintén jó barátomat, Juhász László tetoválóművészt, hiszen az ő rajzai szerepelnek az Eredet – egy angyal tollából c. verses videómban.

– Milyen jellegű verseket írsz?

– Nehéz belőni a stílust. Visszajelzések alapján írásaim depresszívek és sötétek, én azt gondolom, realista, így látom a világot.

– Mi a helyzet a kiadókkal?

– Sosem kerestem meg senkit azzal, hogy publikálja a verseimet. Úgy gondolom, ha én kérek meg valakit, akkor nekem kell megalkudnom és igazodnom az ő igényeihez. Ezt nem szeretném. Ha valamit megírtam, akkor az úgy van. Ha javítok benne, azt azért teszem, mert úgy látom jónak, nem pedig azért, mert más mondja. Ebben határozott vagyok. Nem szoktam kikérni mások véleményét.

Nagyon nehezen adok ki valamit a kezem alól.

Persze történt már olyan, hogy egy verset öt perc alatt írtam, mert olyan impulzus ért, de van olyan dalszövegem, amin több mint másfél évet dolgoztam, és akad olyan is, amit már két éve nem tudok befejezni, mert keresem azt a sort, ami oda illene, ami méltó az előzőhöz. Igyekszem nagyon megfontolt lenni, és addig csiszolok mindent, amíg szerintem tökéletes formát nem öltött. Ha ez megtörtént, onnantól nagyon nehezen viselem, ha kritizálják.

– Úgy tűnik, mégis publikálva lesz néhány mű.

– A háttérben már folynak a munkálatok, amelyek a verseskötetem illusztrációval történő kiadásáról szólnak. A címe 13, ez egy összeállítás, mondhatni irányított káosz. Hozzájuk Juhász László készíti az illusztrációkat.

– Célközönség?

– Nincs. Még téma alapján sem lehet meghatározni. Minden a befogadótól függ. Ha valaki nem élt meg, nem úgy élt meg bizonyos helyzeteket, esetleg nem elég nyitott, akkor nem fogja érteni és magáévá tenni a verset, azonban ez nem csak az én verseimre vonatkozik. A fiatal korosztály meglepően nyitott.

Érdekes módon a verses videóimat kevesebben nézték meg, mint ahányan rákattintottak magára az írott versre.

A verseim nem ködös elmével kitalált érthetetlen metaforák, vagy olyan sorok, amelyek csupán jól hangzanak, hanem olyan szavakba öntött érzések, amelyek iszonyatosan mélyről fakadnak. Az írás fájdalom, a vers megszületése szó szerint vajúdás, kínnal és fájdalommal jár, de a végeredmény megkönnyebbülés. „Érti az, kinek fáj és olvassa az, ki keresi a feloldást.”

– Mi ad ihletet?

– Ha tudnám, hogy mitől jön az ihlet, akkor sokkal több versem lenne. Előfordul, hogy egy hónapon belül több verset is írok, de néha 3-4 hónapig semmi sem történik ezen a terén. Olyankor mással foglalkozom, videószerkesztés, gitárjáték, vagy csupán gondolkodom, az alkotási folyamat nem szűnik meg. Mindemellet van néhány könyvötletem is, amiből már pár oldal meg is született. Még nem tudom, hogy regény, novella vagy elbeszélő költemény lesz-e belőle, majd kiderül. Nálam a tolkieni hozzáállás figyelhető meg, de nem csak az írásra vonatkozóan, vagyis magában a folyamatban dől el, merre halad a történet, aztán „ha jó a mű, a végére minden értelmet nyer.”

Simon Rita

Közöljük egy eddig még sehol sem publikált versét is:

                                                                          Domonyi Erik

Mi vagy Te?

Bús, borongós éjféltájon,
Mikor szememre nem jön álom.
Délben mikor nap az égen,
Tündöklésben, ékességben.
Szürkületkor, esteledve,
Ragyogást lassan feledve –
Didergős hajnal körül,
Mikor nap kel fel, s a világ örül.
Nyári árban, fürdőzésben,
Télen, fagyban, üvöltő szélben.
Tavasszal, ha természet éled
Ősszel, mikor az enyészeté lett –
Csak te járod át lelkem otthonát,
Romokat, s a palotát.
Te jársz át, csak Te, senki más,
Te, a keserű csalódás.
Te vagy múzsám, te vagy szerem,
Bódítóm és szerelmesem.
Gyilkosom és életmentőm,
Takaróm s halotti kendőm.
Ki minden napon átölelve,
Tönkre téve, elföldelne.
Törnél, zúznál, mindent porrá,
Tennéd éltem hét pokollá.
De csak te látogatsz meg, ismerősöm,
gonosztevőm s drága hősöm.
Rabló, tolvaj s minden kincsem,
Mi vagy te? Áldás? Átok? Tudja Isten…

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó