Alkotmányba foglalták az EU- és NATO-integrációt

Miközben a regnáló államfő élénk Tomosz-túrába kezdett, sorra járja a régiókat, és személyes győzelmeként hirdeti, hogy megalakulhatott az új, független ukrán pravoszláv egyház, aminek az alapító okiratába, a Tomoszba az ő nevét is beleírták, szintén a választási kampányba ágyazva, a kijevi parlament a héten megszavazta azt az alkotmánymódosítási előterjesztést, amellyel bekerül az alaptörvénybe, hogy az ország az európai uniós és a NATO-tagság elnyerésére törekszik.

Az indítványt 334 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban. Mivel alkotmánymódosításról volt szó, elfogadásához legalább 300 szavazatra volt szükség. Az előterjesztés értelmében az alkotmányban rögzítik, hogy Ukrajna stratégiai célkitűzése a teljes jogú tagság elnyerése az Európai Unióban és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO). A módosítás nyomán az alkotmány preambulumába bekerül egy olyan kiegészítés, amely rögzíti az ukrán nép európai identitását, valamint az ország európai és euroatlanti irányának visszafordíthatatlanságát.

Az átmeneti intézkedésekről szóló részből törli a módosítás azt a pontot, amely szerint az Ukrajna területén lévő katonai támaszpontokon külföldi katonai erők csak olyan nemzetközi megállapodásban foglalt bérleti szerződés alapján tartózkodhatnak ideiglenesen, amelyet a parlament ratifikált.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó