Álma, hogy balerina legyen

Papp Flóra a Beregszászi 10. Számú Középiskola harmadik osztályos tanulója. A kislány meg van elégedve első félévi tanulmányi eredményeivel. Leginkább a rajz- és a munkaórát szereti, de kedveli a matematikát is. Viszont az angol és az ukrán nyelvvel néha felmerülnek kis problémák.

– A munkaórán mivel foglalkoztok?

– Többnyire gyurmából készítünk különféle figurákat, de papírból is szoktunk kivágni ezt-azt. Bevallom őszintén, jobban szeretek faragni, mint gyurmázni, de vízfestékkel festegetni is jó dolog.

Flóra nagyon aktív és érdeklődő kislány, iskola után zongorázni és táncolni tanul. A zeneiskolában is harmadikos, hamarabb kezdte, mint a vele egykorúak.

– Nagyon szeretek zongorázni, de táncolni jobban. Nyár óta a Kelemen Krisztina néni által vezetett Princessz táncegyüttesnek vagyok a tagja. Az a nagy álmom, hogy balerina legyek. Anyukámnak ezt elmondtam, ő pedig azonnal intézkedett, és beíratott a táncegyüttesbe.

Azóta már többször felléptünk, nemrégen az első versenyünkre is sor került, ahol csoportunk a harmadik helyezést érte el.

Ez nagyon felbátorított, most már még többet gyakorolok – fejtette ki Flóra.

Beszélgetőpartneremnek sok barátnője van, a legközelebb áll hozzá Réka, aki szintén táncos csaj. Fogócskázni és péromozni szoktak, de néha a bújócskázás is belefér. Mostanában egyre gyakrabban keresi fel az iskolai könyvtárat, ugyanis nagyon szeret olvasni. Most éppen Holly Webb Pille új otthonra lel című könyvét „falja”.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó