Gyöngyösbokréta – a név, ami egykoron Kárpátalján egyet jelentett a néptánccal

A népzene és a néptánc fontos és szerves része a magyar kultúrának. Kodály Zoltán óta tudjuk, anyanyelvünk mellett létezik zenei anyanyelv is. Kallós Zoltán, a Kossuth- és Magyar Örökség-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „addig maradunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk”.

Kárpátalján a kultúrán és nyelven alapuló identitás megőrzése napjainkban nagyobb kihívást jelent, mint korábban bármikor. Ebben fontos szerepet töltenek be a néptáncegyüttesek is. Bizakodásra adhat okot, hogy a magyar kormány hathatós anyagi támogatásának köszönhetően vidékünkön az utóbbi években egyre több új népzenei és néptáncegyüttes alakult. Ugyanakkor méltatlanul háttérbe szorultak, vagy teljesen feledésbe merültek a kárpátaljai néptáncmozgalom úttörői, a jövőre 45 éves derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttes, vagy az idén 30 éves eszenyi Ritmus, de ide sorolhatjuk az 1987-ben alakult nevetlenfalui Aranykalász Dal- és Táncegyüttest is. A cím egy kicsit megtévesztő lehet, tudniillik a Gyöngyösbokréta nem szűnt meg, ma is működik, csak épp kevesebb felkérést kapnak. Pedig korábban elképzelhetetlen volt falunap, fesztivál vagy kiemelt kulturális rendezvény a derceni együttes gazdag és színpompás előadása nélkül.

Miután belépünk a derceni kultúrház oldalsó bejáratán, rögtön szembeötlik, hogy a tánccsoport napjainkban is sikeres. Ezt a falon függő számos elismerés és oklevél is bizonyítja.

Például az elmúlt három évben a derceniek zsinórban háromszor lettek elsők a munkácsi járási kultúrházak éves szemléjén.

Nem annyira pozitívum viszont, hogy odabent ugyanannyi a hőmérséklet, mint az utcán.

Az együttesről dióhéjban annyit csupán: 1975-ben alakult, nevét a magyarországi Gyöngyösbokréta mozgalomról kapta, mely a népi hagyományok újjáélesztésére és színpadi bemutatására létrejött kezdeményezés volt. A tánccsoport sikereiben elévülhetetlen érdemei vannak Szávina Ilonának, aki négy évtizeden keresztül volt a helyi művelődési ház vezetője.

A helyét 2005-ben Korolovics Valéria vette át, a koreográfus pedig férje, az együttes korábbi táncosa, Korolovics Zsolt lett.

A Gyöngyösbokréta számos díjat és elismerést is bezsebelt az évek alatt. Ezek közül a legkomolyabb az 1980-ban elnyert Szovjetunió Kiváló Népi Együttese cím, valamint a Külhoni Magyarságért Díj, amit három évtizedes kimagasló munkásság elismeréseként 2013-ban kapott meg az együttes.

Korolovics Valériával a földszinti próbateremben találkozunk. A kultúrház vezetője rögtön az elején leszögezi, azért nem az irodájában beszélgetünk, mert az egész épületben csak ebben a helyiségben van fűtés. Egy falra szerelt elektromos radiátor és egy sokkal hatékonyabb házilag barkácsolt villanymelegítővel próbálják felfűteni a helyiséget, ahol reggelente 6-8 Celsius-fok fogadja a kultúrházvezetőt. A beázások sem ritkák. Mindezekből leszűrhető, korántsem ideális, egyenesen méltatlan körülmények között próbálnak a táncosok.

Ám a zord körülmények ellenére is lassan 45 éve szakadatlanul és lelkiismeretesen ropják.

– Ahol csak lehet, elmondom, hogy 1975-től megszakítás nélkül működik az együttes. Szerintem ez igazi kuriózum – kezdi a beszélgetésünket Valéria. – Ahogy a korábbi évtizedekben, napjainkban is nagy gondot fordítunk az utánpótlás-nevelésre, ami azt jelenti, hogy nemcsak egy együttesünk van, hanem korosztályonként két-három csoporttal foglalkozunk. A kisebbek létszáma 28-30 fő között mozog, míg a 14-16 évesek csoportjában 18-20-an vannak.

A tavalyi év gazdag volt eseményekben. Két alkalommal is jártak Magyarországon, a Veszprém megyei Zircen egy hétig vendégeskedtek, valamint a Miskolchoz közeli Sajószentpéteren is felléptek. Ugyanakkor Kárpátalján kicsit mellőzöttek lettek.

– Zirc testvértelepülése Dercennek, így a helyi Erdélyi Baráti Kör Egyesület meghívásának eleget téve évek óta részt veszünk a Bakonyi Betyárnapokon – ecsetelte a kultúrház vezetője. – Az országos találkozó mindkét napján fellépünk, a többi napon a szomszédos településeken szerveznek nekünk előadásokat. Mikulyák László rahói plébános meghívására már nem először léptünk fel Rahón augusztus 20-án, a Szent István-napi megemlékezésen. De egyébként minden meghívásnak nagyon örülünk, és igyekszünk mindegyiknek eleget tenni. Arra, hogy miért lett kevesebb a kárpátaljai felkérés nem tudom a választ.

Közrejátszhat ebben az is, hogy több együttes van, ugyanakkor kihangsúlyoznám, tánccsoportból soha nem elég.

Valéria megjegyzi, hogy gyakran éri őket az a kritika, hogy túlságosan felépítettek a táncaik, kevésbé autentikusak, sokkal inkább mojszejevi a koreográfia. Ez azzal magyarázható, hogy évtizedekig ezt várták el tőlük. További nehézséget jelent, hogy a környéken nincs olyan zenekar, mellyel társulni tudnának, ugyanis egy néptáncegyüttes esetében ma már elvárás az élő zene.

– Mi próbálunk változni, igyekszünk megfelelni a jelen kor követelményeinek – reflektált. – Nagy hálával tartozunk Pál Katalinnak, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltsége vezetőjének, aki bevont minket a 2017-ben indult mentorprogramba.

A néptáncegyüttesek szakmai fejlődése érdekében létrehozott kezdeményezés keretében havi rendszerességgel magyarországi szakembereket – általában egy párt – fogadunk, akik nagymértékben segítik a csoport fejlődését és előrehaladását az autentikus magyar néptánc világában.

A gyerekek nagyon élvezik, nagy sikerük van ezeknek az alkalmaknak. Az általunk kevésbé ismert tájegységek táncait is elsajátíthatják. Egyébként a hozzánk érkező szakemberek egyöntetű véleménye szerint nincs itt semmi gond. Elfogadható koreográfiáink és tehetséges gyerekeink vannak. A programnak köszönhetően bővült a repertoárunk, a nagyok szilágysági táncokat tanultak, készülőben vannak a gömöri táncok, a kicsik a sárközi cinegést és a rábaközi táncokat sajátították el.

Mindezeket megerősítette a tánccsoport két tagja is, a 14 éves Darcsi Evelin és Dóka Boglárka egyaránt négy éve táncol. Boglárka édesapja indíttatására jelentkezett, ugyanis valamikor ő is az együttes tagja volt. Evelin ezzel szemben hagyománytiszteletből kezdett el táncolni.

A lányok elárulták, hogy leginkább a nyírségi és a kalocsai táncokat kedvelik, mindig izgatottan várják a fellépéseket.

Egyébként, aki valaha táncolt az együttesben, az fontosnak tartja, hogy a gyereke is megpróbálja. Az utánpótlásból nincs hiány, most is tudnának két újabb csoportot indítani, csak épp szabad kapacitásuk nincs rá. Viszont az utóbbi időben megváltozott a gyerekek és a szülők hozzáállása a néptánchoz.

– Közrejátszik ebben az is, hogy a faluból rengetegen dolgoznak külföldön, a gyerekek a nagyszülőkkel vannak itthon. A szülőkkel többnyire az internetes kommunikációs csatornákon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Ugyanakkor a szülőket is meg kell érteni, itt szinte lehetetlen megélni.

Az évek során rengeteg tehetséges gyerek fordul meg a tánccsoportban. Persze nem lesz mindenkiből hivatásos táncos, hisz nincs perspektívája. Viszont egy kultúros életében az a legnagyobb elismerés, ha a növendéke ezen a pályán marad.

A derceni klub vezetője kitért arra is, hogy önerőből elérni, szervezni vagy felmutatni valamit nagyon nehéz. Felbecsülhetetlen segítséget nyújt a népi kultúrát támogató Csoóri Sándor program, amelyen az elmúlt két évben sikeresen pályáztak. A kiírásnak megfelelően népviseletre, hangtechnikai fejlesztésre és vendégtanárok tiszteletdíjára fordítottuk a pályázaton nyert pénzösszeget.

Valéria a beszélgetés során több alkalommal is fátyolossá vált tekintete elárulta, micsoda vihar dúl a lelkében. A zárszóként elhangzó: „Vagyunk, létezünk, élünk” kijelentéséből kiérződött, a Korolovics házaspárnak változatlanul a szívügye a Gyöngyösbokréta, mindent megtesznek és meg fognak tenni, hogy a több évtizedes hagyomány folytatódjon.

Szabó Sándor

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó